A Videoton FC Fehérvár legyőzését és a budafoki döntetlen követően szerdán újabb megmérettetés várt csapatunkra, ám ezúttal nem a Merkantil Bank Ligában, hanem a Magyar Kupában az NB III-ban szereplő ESMTK-t fogadtuk a Bozsik Arénában. A sorozat harmadik fordulójában előbb a Móri SE-t, majd egy mámoros estén, hosszabbítást követően búcsúztattuk a Debreceni VSC csapatát, míg ellenfelünk már az ötödik összecsapására készült a sorozatban. Érdekesség, hogy a Liza az első négy kupameccsét is idegenben játszotta, és bár többek között a Szolnoki MÁV-val és a Kozármislennyel is találkozott, gólt még nem kapott a sorozatban – miközben az NB III-ban Dél-keleti csoportjában a Monor mögött a második helyről várhatja a folytatást.
Feczkó Tamás természetesen alaposan felforgatott kezdővel futott neki az összecsapásnak, így a budafoki kezdőcsapatból csak Branko Pauljevic, Szabó Alex és Kántor Kevin maradt hírmondónak, mindemellett a bajnokit eltiltás miatt kihagyó Csontos Dominik is visszatért. Varga Kevinre és Gyurcsó Ádámra azonban sérülés, Pekár Istvánra pedig betegség miatt továbbra sem számíthatott vezetőedzőnk. Az első tíz percben egy-egy lövést jegyezhettünk fel, Csontos Dominik és Soós Bence riogatta a kapusokat, de sem Benczének, sem Tujvelnek nem kellett közbeavatkoznia. Ugyanakkor már a találkozó elején kikristályosodott, hogy a mieink birtokolják a labdát, míg a vendégek főként a kontrákra rendezkednek be. A 15. percben a vállalkozó szellemű Csontos célozta a bal alsó sarkot, Bencze a helyén volt. A 21. minutumban Varga Bence tekert remekül a középen gyorsvonatként érkező Zuigeber azonban a kapu mellé bólintott. Két perccel később Zuigeber cselezgetett a jobb oldalon, majd tekert volna a hosszú sarokba, Bencze vetődve védett. A 27. percben Pinte hozta fel szépen a labdát a felőzvonalról, majd 20 méterről tüzelt, Bencze azonban nagy bravúrral, hárította a léc alá tartó labdát. A 34. percben Schildkraut lőtt, Dúzs fogta a középre tartó próbálkozást. A 42. percben Pinte járt közel a gólszerzéshez, lövése azonban elkerülte a kaput. Feczkó Tamás cserélt a szünetben, Gáspárt Baki váltotta ez pedig a későbbi eredményre nagy hatással bírt: A 60. percben Zuigeber ugratta ki a bal szélen, leshatáron a villámgyors Pintét, aki középen a lehető legjobb ütemben érkező Bakinak centerezett, majd védőnk közvetlen közelről a kapuba fejelt (1–0). A 72. percben Szabó Alex hozta nagyszerűen helyzetbe Pintét, lövése az oldalhálóban kötött ki. A 80. percben Kállai tekert középről a léc alá, Bencze nagyot nyújtózkodva védett. A 87. percben jött a kegyelemdöfés: Hangya egészen parádés szólóját követően tálalt Medgyes Zoltán elé, aki kíméletlenül a keresztléc alá bombázott (2–0).
A mieink legközelebb március 4-én lépnek pályára a Magyar Kupában, ahol majd a Paks-DVTK párharc győztesével mérkőznek. A következő mérkőzésre sem kell sokat várni: vasárnap 17.00-tól a Szentlőrincet fogadjuk a Merkantil Bank Liga 18. fordulójában.
MAGYAR KUPA, 2025/26, NYOLCADDÖNTŐ
BUDAPEST HONVÉD FC–ESMTK 2–0 (0–0)
Bozsik Aréna, 2531 néző. Vezette: Rúsz Márton (Vígh-Tarsonyi Gergő, Berényi Ákos).
HONVÉD: Dúzs – Pauljevic, Szabó A., Csontos – Kállai, Gáspár (Baki, – a szünetben), Kesztyűs (Balázs, 88.), Varga B. (Hangya, 70.) – Pinte, Kántor (Medgyes, 70.), Zuigeber (Nyers, 78.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
ESMTK: Bencze – Soós, Molnár T., Zsemlye, Száhl – D’Urso (Balogh M.), Slezák – Molnár J. (Ladányi G., 61.), Burzi (Desnica, 87.), Molnár R. (Puskás, 87.) – Schildkraut. Vezetőedző: Turi Zoltán
G: Baki (60.), Medgyes (87.).
Feczkó Tamás: Először is gratulálok az ellenfélnek és a saját csapatomnak is, mert nagyon jó mérkőzést játszottunk. A szurkolóinkat nemcsak a győzelemmel, hanem jó játékkal és sok helyzettel is szerettük volna kiszolgálni. Az első félidőben megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy eldöntsük a mérkőzést, de rossz döntéseket hoztunk: vagy nem találtuk el a kaput, vagy a vendégkapus védett bravúrosan. Az iram valóban NB II-es szintű volt, ezért várható volt, hogy az utolsó 20-25 percre elfáradnak a vendégek, és akkor még több lehetőségünk is adódott. Örülünk a továbbjutásnak és annak, hogy a fiataljaink is pályára léptek. Balázs Teó személyében fiatalt avattunk, Gáspár Dávid első felnőtt kezdő meccsét játszotta, úgyhogy bíztató volt.
Turi Zoltán:
Gratulálok a Honvédnak a továbbjutáshoz, hiszen az összkép alapján megérdemelten jutottatok tovább. Voltak olyan részei a mérkőzésnek, amikor egyenrangú partnereik voltunk, sőt, az első félidőben volt, két-három komolyabb lehetőségünk. Az utolsó 20 percben voltak kényszerű cseréink, és kicsit átalakítottam a csapatot, ami abszolút nem vált be. Én úgy gondolom, hogy az első gólnál talán a meccs is eldőlt.
A mérkőzés összefoglalója:



