Újabb fontos mérkőzés várt csapatunkra a Merkantil Bank Liga 21. fordulójában, miután a tabellán mindössze két ponttal többet gyűjtő Mezőkövesd Zsóry otthonába látogattunk.
Feczkó Tamás nem számíthatott a legutóbbi, Soroksár elleni győztes meccsen gólt és gólpasszt jegyző Szabó Alexre, őt a sérülésből visszatérő Ene Kornél pótolta, ezt leszámítva azonban a Soroksár elleni kezdőcsapatot küldte a borosdiak ellen is pályára. Az első fél órában igazi gólhelyzetet sokáig egyik fél sem tudott kialakítani, ám ezt követően Hangyának, Csonkának és Bakinak is volt egy-egy nagy mentése, míg utóbbi a 32. percben Csontos szabadrúgását követően közvetlen közelről a kapu mellé lőtt. A játékrész végén aztán Ene hibázott nagyot, Szendrei pedig ezt kihasználva higgadtan gurította el a labdát Tujvel mellett (1-0).
Amilyen rosszul végződött, olyan rosszul kezdődött a második félidő. A 47. percben Cibla tudta megbontani védelmünk bal oldalát, majd a középen érkező Szendrei lábáról a gólvonalon túlra pattant a labda (2-0).
Feczkó Tamás cserélt ez pedig valamelyest felpezsdítette a csapat játékát. A 68. percben egy tetszetős, kombinatív játékot követően Keresztes lövését kellett védenie Juhásznak. Két percre rá Kántor tartotta meg a labdát remekül, majd Keresztes és Medgyes volt a labda útja, támadónk léc alá tartó lövését nagy bravúrral védte Juhász. A 74. percben előbb Medgyes, majd Kántor állt közel a gólszerzéshez, de az eredmény nem változott. A 82. minutumban Medgyes tüzel távolról, a Juhászról kipattanó labdát pedig Kántor rúgta a kapuba, 24 éves támadónk azonban lesről indult, így a játékvezető érvénytelenítette a találatot. A 87. percben Csontos beadását Baki fejelte centikkel a kapu mellé, majd Posztobányi hibázott ziccerben a másik oldalon. A mérkőzés utolsó másodperceiben Baki szépíthetett volna, távoli lövése azonban a jobb alsó sarok mellé vágódott.
A jövő heti bajnoki szünetet követően a Csákvárt fogadjuk (03.30), majd a BVSC-Zugló együtteséhez látogatunk (04.06.).
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–BUDAPEST HONVÉD FC 2–0 (1–0)
Mezőkövesd Városi Stadion, 1000 néző.
V.: Sipos Tamás (Ring Kevin, Szabó Dániel).
MEZŐKÖVESD: Juhász – Csirmaz, Keresztes B., Bora, Vajda S. – Posztobányi, Bertus (Bartusz, 79.) – Cibla (Zvekanov, 79.), Lőrinczy (Varjas, 87.), Szendrei Á. (Oláh B., 84.) – Szalai J. (Gresó 67.). Vezetőedző: Csertői Aurél
BUDAPEST HONVÉD: Tujvel – Ene (Kántor, a szünetben), Baki, Csonka – Pauljevic (Bévárdi, 62.), Szamosi (Somogyi, 62.), Csontos, Hangya (Pekár, 81.) – Pinte, Keresztes (Farkas 81.), Medgyes. Vezetőedző: Feczkó Tamás
G.: Szendrei (44., 47.).
Feczkó Tamás értékelése:
"Bárhol játszunk az országban, mindenhol hazai pályán játszunk, ezért érthetetlen, hogy az év leggyengébb félidejét produkáltuk az első játékrészben. Nagyon bosszantó, hogy kétgólos előnyt kellett adni, hogy magunkhoz térjünk. A Mezőkövesd megérdemelten nyert, hiszen az első félidőben sokkal jobban játszott, mint mi. 2-0 után voltak helyzeteink, amelyeket sajnos nem sikerült gólra váltanunk, amit meg gólra váltottunk, az megint les volt. Érdekes, hogy a csapat 21 forduló alatt még nem rúgott 11-est, pedig a mezőnyben a harmadik legtöbb érintésünk van a tizenhatoson belül."
A mérkőzés összefoglalója:



