Számok
3
— A Budapest Honvéd II harmadik NB III-as mérkőzését játszotta a BKV Előre ellen. A két korábbi meccset a közlekedésiek nyerték, míg a vasárnapi találkozó gólnélküli döntetlent hozott.
95
— A Bp. Honvéd U17-es csapata az ETO Stadionban 4-0-ra verte az ETO FC Győr csapatát. Kovács Erik 91. percben lőtt gólja a 2004 óta tartó versengés 95. kispesti találata volt.
98
1926 májusában a Sárkány utcai KAC-pályán a Kispesti AC-BAK FC öregfiúk-mérkőzésen 3-2-re nyert a KAC. 98 éves szünet után, 2024. október elején újra egymásnak feszült a két együttes. A csaknem száz évvel későbbi találkozót is a piros-feketék nyerték ezúttal 7-3-ra.
Ez történt a héten (október 7. - október 13.):
100 éve:
1924. október12-én a bajnokság 4. fordulójában a Kispesti AC a Fehérvári úti pályán 2-0-ra verte a BEAC csapatát. A piros-feketék góljait Ölvedy Ferenc és Bene István szerezték.
A mérkőzés a nézők mellet Vértes Imre játékvezető tetszését is elnyerte: „Nagyon tetszett a mérkőzés. Mindkét csapat szépen, lelkesen játszott. A BEAC-nak nincsen oka szégyenkeznie a vereségért. Szép, fair játék volt. Mintha a régi idők szelleme tért volna vissza a játékosok finoman játszottak. Látszott, hogy az ellenfelek megbecsülték egymást — nyilatkozta a bíró a Sporthírlapnak.”
A Kispesti AC összeállítása: Varga P. - Saguly, Dudás - Gyurkovics, Beck, Buday - Gresch, Bene, Fürstner, Ölvedy, Gulyás. Edző: Jurcsó Gusztáv.
50 éve:
1974. október 9-én a Népstadionban rendezett kettős rangadó első meccsén a Bp. Honvéd a Vasassal játszott. Már a 2. percben megváltozott a Honvéd összeállítása. Bartos egy akciónál megsérült, helyére Weimper állt be és mint később kiderült jó cserének bizony, mert a 67. percben megszerezte a vezetést a Bp. Honvédnak. A gólja azonban csak a döntetlenre volt elég, mert a piros-kékek a 80. percben Gass révén kiegyenlítettek.
A kispestiek az alábbi összeállításban játszottak: Gujdár – Kelemen, Lukács, Egervári – Pál, Szűcs - Bartos (Weimper, 5.), Kocsis, Pintér, Kozma, Fehérvári. Edző: Lakat Károly dr.
25 éve:
1999. október 12-én Baktalórántházán, a helyi BVSE ellen a 16 közé jutásért játszott Magyar Kupa-meccset a Kispest-HFC. A piros-feketék 1-1-es félidő után 3-1-re nyertek, a KHFC góljait Szabó Tibor, Borgulya István és Füzi Krisztián szerezték.
KHFC összeállítása: Vezér – Szekeres, Hungler, Szekér, Medgyesi - Fehér (Dubecz, 46.), Téger, Szabó, Piroska - Hercegfalvi (Domokos, 59.), Borgulya (Füzi 80.) Edző: Reszel Soós István
Csapataink eredményei
Merkantil Bank Liga, NB II: Gyirmót FC Győr—Budapest Honvéd FC 3-1
NB III, Dél-Keleti csoport: BKV Előre—Budapest Honvéd FC II 0-0
Nők, Simple Kupa: PAFC—Budapest Honvéd FC 2-1
U17, Kiemelt bajnokság: ETO FC Győr—Budapest Honvéd FC 0-4
U16, Kiemelt bajnokság: Budapest Honvéd FC—Illés Akadémia 3-0
U15, Kiemelt bajnokság: Budapest Honvéd FC—Illés Akadémia 2-0
U14, Kiemelt bajnokság: FTC—Budapest Honvéd FC 2-1
Öregfiúk, I. osztály: BAK FC—Honvéd BKE 3-7





