Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kiegyenlített párharc

Kiegyenlített párharc

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Visszatekintettünk a Mezőkövesd elleni eredményeinkre

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában Mezőkövesden lépett volna pályára a Bp. Honvéd, ám a koronavírus karanténba helyezte az egész országot, így a labdarúgást is. Az elmaradhatatlan meccsek előtti beharangozónk ezért most eltér a szokásostól.

A két csapat közös múltja mindössze hét esztendőre tekint vissza, a mezőkövesdiek 2013 tavaszán harcolták ki először az NBI-es tagságot. Az újonc eleinte meglehetősen sok borsot tört az orrunk alá, ugyanis csak a negyedik találkozó hozott kispesti sikert, a matyóföldiek az első három meccset megnyerték. Tizenhárom meccs után 6 győzelem, 6 vereség és egy döntetlen a mérlegünk, még a gólkülönbség is egyenlő, mindkét együttes 18 találatig jutott.


Legemlékezetesebb meccsünk kétségtelenül a 2017 tavaszán 5–1-es kispeti gőzelemmel végződött találkozó volt, amely nagyban hozzájárult a piros-feketék 14. bajnoki címéhez. A párosítás góllövőlistáját három gólkirályunk, Eppel Márton, Davide Lanzafame és Holender Filip vezeti 3-3 találattal. A kövesdieknél Stefan Drazic 2 góljával a 4. helyen áll. A párosítás leggyakoribb eredménye a 2–1, eddig ötször fordult elő, háromszor a Honvéd, kétszer a Mezőkövesd nyert ilyen különbséggel.


A sorsolás szeszélye folytán az eddigi 13 meccs közül a Kövesd 8, a Honvéd 5 alkalommal volt pályaválasztó. Az öt meccsünk közül 3 a Bozsik Stadionban, 2 az Új Hidegkuti Stadionban került megrendezésre.


2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub