Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispesti hetesek

Kispesti hetesek

Klub

Megjelenés: 2021. 06. 10. 11:59Olvasási idő: 3 perc

Legendás meccsek – az NSC és a Szombathely ellen is remekeltek Puskásék

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal június 7-13. közti találkozókról olvashattok, többek között két olyan mérkőzésről, ahol hét gólig jutott a kispesti csapat, valamint egy nagy közönségsikert aratott szolnoki találkozóról.

 

NYOMASZTÓ KISPESTI FÖLÉNY
1945.06.09.: Nemzeti SC–Kispest 1–7 (1–3)

Kincses is megjelent a Kispest öltözőjében, de edzéshiány miatt Puskás edző nem tette a csapatba. A vendégek kezdtek jobban, negyedóra elteltével mégis a Nemzeti szerzete meg a vezetést büntetőből. A piros-feketék nagy offenzívába kezdtek, aminek öt perc elteltével meg is lett az eredménye, Mészáros kapáslövéssel egyenlített, sőt egy perc múlva a szemfüles Egresi góljával már a Kispest vezetett. A 30. percben a változatosság kedvéért a Kispest is 11-eshez jutott, amit Puskás Öcsi értékesített. 

A második félidő elején a kispestiek újabb büntetőhöz jutottak, de ezúttal Puskás lövését kivédte a Nemzeti kapusa. Az 55. percben Puskás labdáját Nemes lőtte a hazaiak kapujába (1–4). Négy perc múlva ismét Nemes volt a főszereplő, amikor elcsípett egy hazaadást, majd a kifutó kapus mellett a hálóba gurította a Kispest ötödik gólját. Az NSC összeroppant, a Kispest nyomasztó fölényben játszott. A 85. percben Mészáros 25 méteres bombája talált utat a hálóba, majd néhány perccel később ugyancsak ő szerezte a Kispest hetedik gólját. A Kispest még nagyobb arányban is győzhetett volna, a piros-feketék az utolsó negyedórában már csak iskolajátékra törekedtek. 

KAC: Mindszenti – Olajkár I, Herédi – Semadovics, Dózsa, Bozsik II – Egresi, Nemes, Mészáros, Puskás, Nyers.
Edző: id. Puskás Ferenc.


ELLENÁLLHATATLAN TÁMADÓSOR

1953.06.07.: Szombathelyi Lokomotív–Bp. Honvéd 0–7 (0–5) 

Szombathelyen, 10 ezer néző előtt, a Bp. Honvéd azonnal átvette a játék irányítását. A piros-fehérek már a 2. percben megszerezték a vezetést, Kocsis Sándor révén. A 15. percben Czibor növelte a kispestiek előnyét, amikor Puskás labdáját a jobb alsó sarokba bombázta. A bajnokcsapat egyre jobban belelendült, ragyogóan futballozott. Tíz perc múlva Kocsis második gólját is megszerezte.

A Szombathelyi Lokomotív nem adta fel a küzdelmet; lelkesen harcolt, sőt néhány veszélyes támadást is vezetett, Grosicsnak kétszer is közbe kellett avatkoznia. Félórányi játék után, egy korszerű támadás végén Budai II talált a kapuba (0–4). A félidőt Kocsis gólja zárta le. A Honvéd támadósora szinte ellenállhatatlan volt. A kispesti ötösfogat az első félidőben remekebbnél remekebb helycserés támadásokat vezetett.  

A második félidőben eleredt az eső, talán ennek köszönhetően nem volt akkora iram, mint az első játékrészben. A Bp. Honvéd könnyedén játszott, de így is veszélyes helyzeteket teremtett. A 73. percben Bozsik beadását Puskás fejelte a hálóba (0–6). A 86. percben a végeredményt is Puskás állította be (0–7). A szünet után a Bp. Honvéd könnyített az iramon, de így is sokkal több gólhelyzetet tudott teremteni, mint ellenfele.

BHSE: Grosics – Tóth III, Lóránt, Bányai – Bozsik, Városi – Budai II, Kocsis, Babolcsay (Budai I), Puskás, Czibor. Edző: Kalmár Jenő 

 

REMEK FORDÍTÁS
1955.06.08.: Szolnoki Légierő–Bp. Honvéd 1–2 (1–1)                                      

A Bp. Honvéd szolnoki mérkőzése nemcsak a Tisza-parti város, hanem az egész megye lakóit megmozgatta, a kezdésre 12 ezer néző szorongott a lelátón. Már a mérkőzés elején látszott, hogy a hazai csapat védekezésre rendezkedett be, a bajnokcsapat viszont szokásos nyílt támadójátékát játszotta. Lelkes szolnoki rohamokkal kezdődött a mérkőzés, és némi meglepetésre az 5. percben a tétovázó kispesti védők mellett a hazaiak szerezték meg a vezetést (1–0). A félidő végén Tichy beadására Garamvölgyi rosszul jött ki a kapujából, Czibor elcsípte a labdát, kicselezte a kapust és a  kapuba sétált a labdával (1–1).

Szünet után a Bp. Honvéd támadott, de a csatárok kevés gólhelyzetet tudtak kialakítani a tömörülő, keményen védekező hazai védőkkel szemben. A 73. percben; Budai futott el a jobbszélen, az ötös sarkáról belőtt labdáját a befutó Czibor lőtte a szolnoki kapuba (1–2).

BHSE: Faragó – Palicskó, Lóránt, Kovács – Bozsik, Kotász – Budai II, Machos, Tichy, Puskás, Czibor.
Edző: Kalmár Jenő

2021. 06. 10. 11:59Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub