Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispestiek a nemzeti színekért

Kispestiek a nemzeti színekért

Klub

Megjelenés: 2023. 06. 19. 12:00Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Heti Honvéd – Hét Honvéd-játékos szerepelhet az U21-es válogatottban

Számok

7
A Szlovákia és Izland ellen készülő U21-es válogatott keretbe hét Honvéd-játékos (Benczenleitner Barna, Dúzs Gellért, Eördögh András, Horváth Milán, Kerezsi Zalán, Kocsis Dominik, Szabó Alex) kapott meghívót. Szlovákia ellen öt játékosunk lépett pályára, hétfőn este pedig a Bozsik Arénában szerepelhetnek a fiatalok.

8
Nyolcadik éve, hogy a Budapest Honvéd az olasz sportszergyártó Macron szerelésében futballozik.

A hét mondása
Szabó Alex, az U21-es válogatott játékosa: „Hét honvédos, illetve egy volt akadémista tagja a nemzeti csapatnak! Természetesen mindez emberileg óriási dolog, hiszen olyan mintha otthon lennénk, csupán a környezet változott, de amikor az országot képviseljük, akkor azt együtt tesszük a többi társunkkal, nem Honvéd-játékosként, hanem válogatottként megyünk ki a stadionba. Mégis előnyt jelenthet az a pályán, hogy a srácokkal ismerjük egymás erősségeit és gyengeségeit, bízhatunk a másikban, amire szükségünk is lesz.”

Ez történt a héten (június 19–25.): 

100 éve:
A vízumok beszerzése körül fölmerült nehézségek miatt halasztódott a Kispesti AC lengyelországi túrája.

50 éve:
Véget ért az 1972/1973-as bajnokság. A Bp. Honvéd az NB I-es tabella 4. helyén végzett. A piros-fehérek mérlege: 12 győzelem, 11 döntetlen és 7 vereség, 60 rúgott és 37 kapott gól.

25 éve: 
Dr. Fodor András Attila a Kispest-Honvéd alelnöke bejelentette, hogy 1998. július elsejétől Gálhidi György lesz a csapat vezetőedzője.

Születésnapok

Június 20: 
Ötvenhat éve született Molnár Ferenc, aki 1990-ben kupadöntős, egy évvel később bajnok lett a Honvéddal.

Június 24: 
Harminchat éve ezen a napon született a korábban az Arsenalban, Parmában és a Fiorentinában is futballozó Arturo Lupoli, aki 2014-ben volt a Bp. Honvéd játékosa.  

Június 25: 
Ötvennyolc éve látta meg a napvilágot Bognár Zoltán, aki tagja volt az 1991-ben bajnokságot nyert Bp. Honvédnak. 

2023. 06. 19. 12:00Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub