Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispestiek a színpadon

Kispestiek a színpadon

Klub

Megjelenés: 2021. 06. 20. 13:11Olvasási idő: 2 perc

Az Eb Teraszon is találkozhattok a Honvéd szakembereivel

Ezen a nyáron minden szempár az Európa-bajnoki küzdelmekre, azon belül is természetesen a magyar válogatottra szegeződik, amelynek soraiban legnagyobb örömünkre – Gazdag Dániel sajnálatos korai kiválása ellenére is – több kispesti kötődésű játékost találunk, hiszen Botka Endre, Holender Filip és Schön Szabolcs is tagja a nemzeti tizenegynek. A nagy Eb-lázban azonban nemcsak (korábbi) labdarúgóink öregbítik a Honvéd hírnevét, de klubunk munkatársai is hozzájárulnak a kontinensviadal, na meg a sportág népszerűsítéséhez szakmai tudásukkal. Második csapatunk asszisztens edzője, Kemény Kristóf például a szezon közben is rendszeresen szerepel szakértőként a DigiSport Premier League-meccsein – nem véletlenül, hiszen Angliában végzi az FA edzőképzését –, így nem meglepő, hogy az Európa-bajnokság alatt is állandó vendég a felvezető műsorokban. 

„Elég aktívan telik a szünetem, hiszen amióta elkezdődött az Európa-bajnokság, szinte minden nap jött valami feladat: hívtak a DigiSporton esténként futó élő Eb-magazinba és az angol mérkőzéseken, Buzsáky Ákossal közösen, vagyok szakértő az Erzsébet téri szurkolói zónában – árulta el Kemény Kristóf. – A három budapesti csoportmeccsre pedig sikerült jegyeket is vennem, szóval nincs megállás, futballal telik a szabadság is. Aki ismer, tudja, semmit nem veszek félvállról, maximalista vagyok, így a szakértői feladatot is halálosan komolyan veszem. Büszke vagyok rá, hogy a DigiSportba rendszeresen hívnak és én ezt azzal igyekszem meghálálni, hogy becsületesen felkészülök minden adásra, próbálok sok újdonsággal és infóval szolgálni, ami talán érdekli a nézőket. Így volt ez az eddigi szurkolói zónás pódiumbeszélgetéseknél is, hiszem, hogy Ákossal megmutattuk, kívülről-belülről ismerjük az angol futballt és közelebb tudtuk hozni az angol válogatottat a kilátogatóknak, valamint rá tudtunk mutatni többek között az edzői döntések hátterére. Nekem is nagy élmény és kihívás volt ez, hiszen sok száz ember előtt kell beszélni, és valljuk be, az ilyen helyszíneken inkább érdekli a drukkereket a sör és a kivetítő, sem mint a szakértői okoskodás a színpadon…”

Bár a felsoroltak valóban vonzó elemei a közösségi meccsnézésnek, Kemény Kristófék minden kétséget kizáróan érdekes elemzésekkel és kulisszatitkokkal szolgáltak a szurkolói zóna nézőinek. Az Akvárium Terasz színpadán ráadásul edzőnk mellett további ismerős arcokat is felfedezhettek a belváros szívébe látogató Kispest-drukkerek, az Európa-bajnokság első hetében ugyanis a szakértői beszélgetések műsorvezetője Rác Benedek, a Budapest Honvéd sajtófőnöke volt, míg a meghívott vendégek között ott volt a piros-feketékkel négy bajnoki címet szerző Nagy Antal is. 

„Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy rám esett a szervezők választása, és egy ilyen izgalmas feladattal bíztak meg – mondta Rác Benedek, klubunk sajtófőnöke, a Honvéd Médiaközpont főszerkesztője. – A válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a Honvédnál kezdte magyarországi karrierjét, négy MFA-nevelés szerepel(t) a nemzeti csapat Eb-keretében, ezért is volt jó érzés, hogy mellettük én is képviselhettem a kispesti színeket az Európa-bajnokságon. Több mint másfél évtizede foglalkozom sportújságírással, kommunikációval, a magyar foci és az életem útjai a Honvéd előtt is keresztezték egymást, és nagy élmény volt a mögöttünk hagyott héten többszáz szurkoló előtt, korábbi válogatott kiválóságokkal beszélgetni az Európa-bajnokságról. Bár személyesen nem lehettem ott a két hazai találkozónkon, az Eb Teraszon is remek hangulat uralkodott, a franciák elleni mérkőzés örök élmény marad. Egyúttal bízom benne, hogy vendégeinkkel mi is hozzá tudtunk járulni a meccsélményhez.”

2021. 06. 20. 13:11Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub