Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kiváló lehetőség

Kiváló lehetőség

Klub

Megjelenés: 2021. 07. 14. 12:30Olvasási idő: 2 perc

Eszékről érkezik a Honvéd új igazolása, Talys Oliveira

Fiatal balhátvédddel erősödik a Budapest Honvéd, Szappanos Péter, Nono és Dusan Pantelic után ugyanis Talys Alves Pereira Oliveira is csatlakozik a piros-feketékhez. A 22 éves brazil védő az Eszék csapatától érkezik Kispestre, ahol a megállapodás értelmében egy évet (hosszabbítási opcióval) tölt majd kölcsönben.

„Mivel két balhátvéd is távozott a keretünkből, így szükséges volt, hogy megerősítsük ezt a pozíciót – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője. – Talys egy fiatal, támadó mentalitású balhátvéd, aki már csaknem 50 meccset lejátszott a horvát első osztályban, erre a tapasztalatra a Honvéd is építhet.“

Talys 2017-ben a brazil Paraná együtteséből igazolt az Eszék utánpótlásába, majd 2019-ben mutatkozott be a horvát élvonalban, ahol már negyedik mérkőzésén góllal járult hozzá a gárda Dinamo Zagreb elleni győzelméhez, az azt következő szezonban pedig alapemberré vált az első csapatban. Összesen 48 bajnokin, 7 kupameccsen, valamint egy Európa-liga-selejtezőn lépett pályára a klub színeiben, ez idő alatt 1 gól és 6 gólpassz volt a mérlege, a 2020/2021-es idény végén pedig bajnoki ezüstérmet ünnepelhetett együttesével, ahol Kleinheisler László és Gyurcsó Ádám személyében magyar csapattársai is voltak.


„Köszönöm – csillogtatta meg magyartudását Talys Oliveira, aki elárulta, Kleinheisler Lászlótól már ellesett néhány kifejezést, szókincsét pedig Kispesten bővítheti tovább a következő szezon során. – Nagyon örülök, hogy a Honvéd játékosa lehetek, Budapest egy nagyszerű város, ez pedig egy nagyszerű klub, amely óriási tradíciókkal bír, megtiszteltetés lesz ide tartozni. Tökéletes hely, egy kiváló lehetőség ez a számomra, és bízom benne, hogy megszolgálom majd a bizalmat. Láttam néhány mérkőzését korábban a csapatnak és úgy gondolom, hogy egy rendkívül erős együttes, amely remek egységet alkot. Alig várom, hogy csatlakozhassak a többiekhez, remélem, hogy nagyon szép sikereket érünk majd el együtt.“

Talys Oliveirát szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!


Talys Oliveira

Született: 1999.02.10.

Nemzetiség: brazil

Poszt: bal oldali védő

Korábbi klubjai: NK Osijek (horvát), Paraná (brazil)

2021. 07. 14. 12:30Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub