A MOL Fehérvár FC otthonába látogat csapatunk az OTP Bank Liga 24. fordulójában. Dean Klafuric együttese zsinórban három, vereség nélkül lehozott mérkőzés után kívánja folytatni a sikeres sorozatot a hazai pályán jól teljesítő piros-kékek ellen. Mindössze egy pont választja el a két gárdát, így kiélezett párharcra van kilátás.
Csapatunk az elmúlt három bajnoki mérkőzésén mindössze egy gólt engedett az ellenfeleknek, a védelmünk sokkal magabiztosabban funkcionál, mint korábban. Szakvezetőnk szerint több összetevő is szerepet játszik a hátsó alakzat jobb teljesítményében.
„Úgy érzem, minden sokkalta jobban működik, mint eddig, de ez már igaz volt a Kecskemét elleni bajnokitól kezdődően – mondta Dean Klafuric. – A védekező harmadban mutatott teljesítményünk talán a játékosok összeszokottsága és a játékrendszerrel való megbarátkozásnak is köszönhető, de ahogy említettem, nemcsak itt látható javulás, hiszen az elmúlt három meccsünkből kettőt is sikerült megnyerni. A támadóink nagyon jól teljesítenek és mögöttük a középpályások is, kompakt csapat lettünk.”
Hasonló cipőben járunk következő ellenfelünkkel, hiszen mindkét gárdánál jobb szereplést reméltek a szezon kezdete előtt, most azonban a Fehérvárnak is az lehet a célja, hogy a szezon végére a vonal felett maradjon. Ezért is számít nagy csatára Dean Klafuric.
„A Fehérvár edzőt váltott, ami szinte biztosan új, pozitív impulzusokat hoz a csapat életébe. Ismerős a helyzet, amiben most edzőkollégám van, hiszen négy hónappal korábban én is ugyanebbe a szituációba csöppentem – vélekedett horvát mesterünk. – Jó nevű játékosok alkotják a Fehérvár keretét, azonban elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk, az a feladatom, hogy a felkészítsem a csapatot a szombati bajnokira. Folytatni szeretnénk azt az eredménysort, amit elkezdtünk az elmúlt fordulókban.”
Újabb létfontosságú mérkőzésre készül tehát csapatunk, ami mentálisan is nagy megterhelés, azonban Dean Klafuric hisz benne, hogy a közösen átélt – pozitív és negatív – élmények után a játékosok képesek megbirkózni a nyomással.
„Felkészültünk a mérkőzésre, az elmúlt időben meg tudtuk mutatni, hogy a gödörből is ki tudunk jönni, ezúttal is az a célunk, hogy megnyerjük az előttünk álló mérkőzést. A múlt fordulóban láthattunk Kocsis Dominik gólját, vagy éppen Nenad Lukic gólpasszát, ezek a mozdulatok is bizonyítják, hogy a kiélezett helyzetekben is magabiztosak vagyunk, ami nemcsak a győztes találkozókon, hanem például már Kecskeméten is megvolt bennünk. Benne van a csapatban a jó teljesítmény, biztos vagyok benne, hogy a szombati bajnokin is a maximumot nyújtjuk majd” – zárta gondolatai Dean Klafuric.
A MOL Fehérvár frissen kinevezett svéd vezetőedzője, Bartosz Grzelak így várja a találkozót: „Kemény mérkőzésre számítok, ha ránézünk a tabellára, láthatjuk, hogy nagyon közel van egymáshoz a Vidi és a Honvéd, így biztos vagyok benne, hogy senki nem fog ingyen adni semmit ezen a mérkőzésen. Készen kell állnunk a küzdelemre a pályán, bízom benne, hogy a lelátóról is sokan buzdítanak majd minket, most kiemelten fontos, hogy a játékosok érezzék, hogy a szurkolók is próbálják belehajszolni őket a győzelembe, ami az egyértelmű célunk lesz a meccsen”





