U17-es csapatunk nagy csatában van a bajnoki címért a Vasassal, ugyanakkor a fókusz ezúttal a Puskás-Suzuki-kupára összpontosul. A felnőtt csapatban bemutatkozó hármason, Liziczay Zsomboron, Kovács Eriken, illetve Petrók Viktoron, túl természetesen a tornáról, a debütálások hatásairól, illetve a klubnál uralkodó új szemléletről is kérdeztük Bogdánfi Márton vezetőedzőt.
„Ebben a korosztályban vannak bőven olyan egyéniségek, akik képesek eldönteni a mérkőzéseket. Feczkó Tamás és stábja jól áll az akadémistáinkhoz. Bátran nyúlnak az U17-esekhez, büszkeséggel tölt el, hogy ezen a szinten is képesek megállni a helyüket. Ezáltal olyan tapasztalatokkal gazdagoknak, amit U17-es szinten nem tudnánk nekik biztosítani. Azzal, hogy keretben voltak és be is mutatkozhattak, egy olyan atmoszférából kaphattak ízelítőt, ami várhat rájuk a Puskás-Suzuki-kupán is. Rengeteg pozitívumot hozhat ez magával. Erősödhet a karakterük is ezáltal, aminek meg kell mutatkoznia a tornán is. A többiekkel szemben már most előnyük van. Szeretném, ha ezek a srácok nyugalmat sugároznának magukból és a pozitív stressz feldolgozásában segítenének játékostársaiknak is. A higgadtság mellett bízom benne, hogy a közeg még jobban motiválja majd őket" – vélekedett vezetőedzőnk, aki szerint a korosztályos csapat egészére jó hatással bírt a hármas bevetése.
"Az, hogy Erik, Zsombi és Viktor (Kovács Erik, Liziczay Zsombor és Petrók Viktor – a szerk.) is bemutatkozhatott a felnőtt csapatban a többiekre is jó hatással lehet, mert minél több versenyző karakterű, győztes típusú játékos vesz körbe téged, az az ő kvalitásukat és mentalitásukat is megdobja. Minél többen játszanak egy ilyen csapatban, annál nagyobb lehet a csapatkohézió is. U14-ben és U15-ben is az edzőjük voltam, jól ismerem őket, nagyon összetartó csapatról beszélünk, egyáltalán nincs széthúzás. Bátran ki merem jelenteni, hogy ahogy csatlakoztak hozzánk, három-négy szinttel is magasabb lett teljesítmény és az edzések intenzitása. Minden paraméterben jobban teljesítettek, egyedül az összeszokottság – főként a labdás játék – volt hektikus. Ezt próbáltuk ’finomhangolni’ az elmúlt 1-2 hétben. Bízom benne, hogy szép eredményt fogunk elérni" – fejtette ki véleményét korosztályos vezetőedzőnk, akit a saját érzéseiről is kérdeztünk.
„Nagyon büszke vagyok rá, hogy lehetőséget kaptak. Nagyon örülök neki, hogy a fiatalokat ennyire pártoló, ugyanakkor eredményes stáb dolgozik a felnőtteknél. Kilenc éve vagyok itt, még nem tapasztaltam hasonlót. Az akadémiai játékosoknak természetesen tisztában vagyunk a hiányosságaival, ugyanakkor nem ez van kiemelve, hanem a pozitívumokra koncentrál a stáb és azon dolgoznak, hogyan tudják fejleszteni őket. Ez hatással van az én csapatomra is, mert érzékelik, hogy lesz lehetőségük megmutatni magukat az NB III-ban, vagy az NB II-ben. Ha ez a tendencia megmarad, úgy gondolom, hogy rohamosan fejlődhet az edzés minősége és a motiváció is a jövőben. Ez a befogadókészség páratlan jelenleg" – tette hozzá, majd a tapasztalati szint és a fiatalok játékperce közti összefüggésre is kitért.
"Nagy változás, hogy korábban jó eredmény esetén sem a fiatalok jutottak játékidőhöz. Feczkó Tamás nem rak rájuk feleslegesen nagy nyomást. Tudja azt, hogy 16-17 évesen játékpercek kellenek nekik. Lehet, hogy 20 meccs is eltelik, mire el tud várni komolyabb dolgokat. Ez azt eredményezheti, hogy 19 év előtt akár már egy tapasztaltabb, sokkal érettebb játékossal számolhat. Nem mindegy, hogy 17, vagy 19 évesen mondják rólad, hogy zöldfülű vagy. A mai futballban, ha valaki 19 éves korára nem játszott felnőtt szinten, akkor a tapasztalati szintjéhez képest már idős játékosnak számít."
U17-eseink a Slavia Prahával, a Genkkel és a Real Madriddal kerültetek egy csoportba. Így pénteki ellenfelünkről is kérdeztük vezetőedzőnket.
"A Slaviának ez a korosztálya nagyon ritkán szenved vereséget, szeptember óta veretlen. Gyorsak, dinamikusak és vertikális futballt játszanak. Nagyon domináns támadójátékra képesek, magasan támadnak le. Várhatóan sok hosszú labdával operálnak majd, brusztos meccs lesz. Nagyon erősek pontrúgásokból, sok variációjuk van és atletikusak. Rájuk kell erőltetnünk a játékunkat, akkor lehet sanszunk" - vélekedett a csehekről Bogdánfi.
"A győztes mentalitást és az egyéni kvalitásokat mindenképp kiemelném. Nagyon nem szeret veszíteni ez a csapat. Az utolsó pillanatig menni fognak előre. Sok olyan játékosom van, akik képesek eldönteni a meccseket" - értékelte saját csapatának erősségeit fiatal szakemberünk.
A felnőttek közt nemrégiben debütáló három játékosunk, Kovács Erik, Petrók Viktor és Liziczay Zsombor is ott van a Puskás-Suzuki-kupán szereplő kerettagok között, így arra kértük Bogdánfit, hogy értékelje a hármast.
Liziczay Zsombor:
„Zsombi egy olyan színes egyéniség, aki stabilitást és nyugodtságot áraszt a kapuból. A személyisége és a profi mentalitása kiemeli őt. Él-hal a fociért, rengeteget dolgozik. Szeretem azt a munkamorálját, ahogy a mindennapjait éli.”
Petrók Viktor:
„Viktort már Kaposvárról ismerem. Egy igazi karmester. Rendkívül tehetséges és kivételes technikai tudással rendelkező akadémista. A játékintelligenciája kiemeli a többiek közül. Magas szinten olvassa a játékot. Nem lesz mindegy számára, hogy milyen stílusú csapatba kerül felnőtt korban.
Kovács Erik:
„Az egyik legszorgalmasabb játékosom, aki minden héten ’rágja a fülemet’, hogy videózzunk. Szereti beosztani az idejét és megtudni a feladatát. Nagyon motivált és csupaszív srác. Hatalmas potenciállal rendelkezik, mert átlag feletti a sebessége, a fizikuma és az ereje is, mindemellett pedig a korosztályában nagyon gólerős. A fejlődési üteme neki volt a legkirívóbb a csapatban.
A Budapest Honvéd U17-es csapatának Puskás-Suzuki-kupára utazó kerete:
Liziczay Zsombor, Czinki Dávid, Rankó Viktor, Balázs Teó, Horváth Álmos, Milicz Péter, Schön Botond Csanád, Kis Atilla, Miták Milán József, Kovács Erik, Somogyi Tamás, Meskó Márk, Petrók Viktor, Ujváry Ferenc, Tasi Gergő, Kobela Patrik, Kecskés Barna, Russnák Áron, Nyers Ádám, Joó Ferenc





