Miután a törökök ellen 1-0-es vereséget szenvedett a magyar női U19-es válogatott, a bosnyákokat fogadta Telkiben. Rácz Zsófia együttese már az első félidőben kétgólos előnybe került, a második gólt a csapatunk nemrégiben igazolt játékosa, Koszo Sidney egy szöglet utáni fejesből szerezte.
A mieink végül három ponttal másodikként végeztek a csoportjukban, így a B-ligában maradtunk.
Sidney-nek gratulálunk az eddigi teljesítményéhez, sok sikert kívánunk neki a felnőttek között!
U19-es Eb-selejtező, B-liga, 2. forduló
Bosznia-Hercegovina-Magyarország 1-2 (0-2)
Magyarország: Spilenberg Maja - Bozsik Linett, Jákri Dóra, Koszo Sydney, Török Otília - Kern Fanni, Sinka Napsugár - Gégény Petra, Szarvas Sára, Szabó Dóra (Gávris Gabriella, 71.) - Németh Virág
G: Brnic (66.), llletve Németh V. (31.), Koszo (43.).
Rácz Zsófia, szövetségi edző:
Egyrészről szomorú vagyok a múlt szerdai mérkőzés miatt, hiszen azt a tudást, amivel a játékosok rendelkeznek, nem tudták a pályára felvinni. A mai meccsen viszont jobb teljesítményt nyújtottunk, mentalitásban is jobbak voltunk és ki nem kényszerített hibákból is kevesebb volt. Nehéz volt úgy kijönni a pályára, hogy tudtuk, az A ligába való feljutásra már nincs esélyünk, de megtaláltuk azt a motivációt, ami a győzelemhez kellett.






