U19
Bogdánfi Márton együttese igencsak sikeres hétvégét tudhat maga mögött, ugyanis a bajnokság 13. fordulójában 4–0-s győzelmet aratott a DVSC ellen. Labdarúgónk, Kovács Erik mindössze 66 percet töltött a pályán, ám ez bőven elég volt neki ahhoz, hogy négy góllal segítse csapatát. Korosztályos együttesünk két ponttal lemaradva az éllovas MTK-tól, második a tabellán.
Budapest Honvéd FC–DVSC 4–0 (2–0)
Kiemelt bajnokság, 13. forduló
Honvéd: Balogh, Csörgő, Schön, Gáspár, Kovács (Komlósi 66.), Somogyi (Szelényi 46.), Meskó, Kecskés (Ferencz 71.), Milicz (Ujváry 57.), Russnák, Joó (Tasi 57.)
G: Kovács Erik (6.), (31.), (64.), (65.)
Bogdánfi Márton, vezetőedző:
„Már az első félidőben sikerült ráerőltetnünk az akaratunkat az ellenfélre, ami a helyzetek kialakításában is meglátszott. Sikerült két szép akciógólt szereznünk, ami a szünetben talán túlságosan megnyugtatott minket. Rossz felfogásban jöttünk ki a második félidőre: volt egy 15 perces rövidzárlat, amikor nem voltunk kellően agresszívek, és a koncentráció sem volt a helyén. A cseréknek is köszönhetően azonban tudtunk váltani ebből a helyzetből, és ezután ismét a mi akaratunk érvényesült a mérkőzés végéig.Azt a negyedórát leszámítva elégedettek lehetünk, de törekednünk kell arra, hogy még ennyi esélyt se adjunk az ellenfeleinknek. Nem szoktam egyéneket kiemelni, mert ez a társaság nagyon egyben van, és igazi családként működik a pályán és azon kívül is, de aki egy kiemelt bajnokság harmadik helyezettjének négy gólt tud rúgni, az dicsérendő. Gratulálok Kovács Eriknek és az egész csapatnak!”
U17
Az U17-es sorozatban csapatunk hazai pályán, gól nélküli döntetlent játszott a DVSC együttesével. Petrók Viktor vezetőedző a találkozó után kiemelte, az utolsó passzoknál és a befejezéseknél csapata nem volt eléggé koncentrált, ezért maradt el a gól. Korosztályos csapatunk 26-tal a harmadik, a Ferencváros 28-al a második, az MTK pedig 29 ponttal az élen áll a bajnokságban. Petrók Viktor együttese szombaton a Magyar Kupa 6. fordulójában a Vasas vendégeként lép pályára.
Budapest Honvéd FC–DVSC 0–0 (0–0)
Kiemelt bajnokság, 13. forduló
Honvéd: Székely, Schwarcz, Varga-Sós, Szanka, Szőke (Domján 61.), För (Érsek 61.), Martin (Kralicsek 77.), Molnár, Kovács (Solymos 85.), Bokor, Balaskó (Varga 61.)
Petrók Viktor, vezetőedző:
„Végig kontrolláltuk a mérkőzést, periódusonként talán nagyobb nyomást is gyakorolhattunk volna az ellenfélre. Végre a támadóharmadban is tudtuk birtokolni a labdát. Az első félidőben még hiányoztak az áttöréshez szükséges ritmusváltások, gyors döntések és a megfelelő pozíciók, a második félidőben azonban már többször sikerült megtörni az ellenfél masszív védekezését. Sajnos az utolsó passzoknál, befejezéseknél és szituációknál nem voltunk eléggé koncentráltak, ezért maradt el a gól. Sajnálom a csapatot, mert a belefektetett energia és a mutatott játék ma nem párosult sikerrel.”
U14
U14-es együttesünk a bajnokság 16. fordulójában 2–2-es döntetlent játszott az Illés Akadémia vendégeként. A 21. percben Kovács Botond, majd a hajrában Babos Csanád találatával sikerült az egyenlítés. Csapatunk 17 ponttal, a tabella hetedik helyéről várhatja a folytatást, a 17. fordulóban a listavezető Ferencvárost fogadjuk az akadémián.
Kiemelt bajnokság, 16. forduló
Illés Akadémia–Budapest Honvéd FC 2–2 (2–1)
Honvéd: Ehmann (Tóbiás 60.), Oláh-Sebők, Babalola, Tóth (Babos 50.), Marte, Nnadi, Palaga (Horváth 56.), Kamber (Oke 60.), Kovács, Rácz, Hanzély
G: Kovács (21.), Babos (83.)
Kamber Djordje, vezetőedző:
„Nem kezdtük jól a mérkőzést: az első percekben nem találtuk a játék ritmusát, és egy szöglet után gólt kaptunk. Később azonban sikerült felvennünk a saját tempónkat, és több helyzetet is kialakítottunk. A második félidőben agresszívebben és magabiztosabban játszottunk, sok párharcot nyertünk, és szép támadásokat vezettünk. A kemény munkánkat a mérkőzés utolsó percében szerzett góllal jutalmaztuk. Gratulálok a fiúknak a nagyszerű hozzáállásukért és a küzdelemért!”





