Mint ismert, csapatunk 2-1-re nyert a Merkantil Bank Liga 23. fordulójában a BVSC-Zugló otthonában. A mérkőzés 82. percében Feczkó Tamás pályára küldte Kovács Eriket, aki 16 évével és 111 napjával minden idők második legfiatalabb akadémistája lett (összességben pedig a 73.), aki az első csapatban szerepet kapott. A szintén csapatunkat erősítő Keresztes Noel mindössze 62 nappal volt nála ’gyorsabb’. Őt kérdeztük beilleszkedésről, edzésmunkáról, érzésekről és ambíciókról.
2023 nyarán az UTE utánpótlásából érkeztél hozzánk. Az azóta eltelt időszakot hogyan élted meg?
Amikor csatlakoztam a Honvédhoz teljesen új környezetbe csöppentem, mert bár pesti vagyok, amikor idekerültem, egyből beköltöztem az akadémiára és az első két hónap nagyon nehéz volt számomra. Korábban az edzések előtt és után is sok időt töltöttem a családommal. Aztán minden kiegyenesedett és ott folytattam, ahol Újpesten abbahagytam.
A téli felkészülési időszakban, a Budafoki MTE ellen már pályára léphettél a Honvéd első csapatában, bajnokin pedig többször is ott volt a neved a meccskeretben, végül a BVSC ellen debütáltál tétmeccsen első csapatunkban.
Három meccsen, a Mezőkövesd, a Csákvár és most a BVSC ellen is meccskeretben voltam. Mindhárom alkalommal úgy melegítettem, hogy a kispadot néztem és vártam, hogy Tomi bá (Feczkó Tamás, vezetőedző – a szerk.) mikor szólít és állít a csapatba. Először el sem hittem, hogy Pista bá (Paulik István, asszisztensedző – a szerk.) kimondta a nevemet. Elindultam, aztán megtorpantam, majd sprinteltem oda. Nem volt rajtam semmilyen mérőeszköz, de a pulzusom biztos, hogy az egekbe szökött.
A 82. percben a kispesti színekben először duplázó Medgyes Zolit váltottad. Tudjuk, túl nagy eszmecserére ilyenkor nincs idő, de mondott neked valamit?
Csak annyit, hogy ’Gyerünk! Ahogyan edzésen!’. Három hete velük edzek már, először több társammal együtt csatlakoztunk az első csapathoz. A Mezőkövesd elleni mérkőzést megelőzően jelentették be először, hogy közülünk egy leülhet a kispadra. Rám esett a mester választása, aztán ezt követően is fent játszhattam. Egy hét kimaradt a válogatott szünet miatt, így a Budafok elleni felkészülési mérkőzésen bemutatkozhattam.
Hogy éled ezt meg ilyen fiatalon?
A csapat nagyon befogadó az első perctől kezdve rengeteget segítettek nekem. A társaktól és az edzőktől is sok dicséretet kaptam, ami jól esik. Amikor Tomi bá bejelenti, hogy a keretben vagyok, mindig óriási örömmel tölt el. Akármilyen fáradt is vagyok, mindig boldogan jövök edzésre. Sokszor van reggeli és délutáni edzésünk is, az első napomon, amikor dupla edzés volt, a végére már alig álltam a lábamon. Ez a harmadik hét, mostanra már felvettem a ritmust. Ezen a hétvégén két mérkőzést is játszottam: Az U17-tel elutaztam Szegedre, a BVSC ellen pedig leülhettem a kispadra és bemutatkozhattam.
Több, mint félezren kísérték el a csapatot ismét és buzdították a végsőkig. Ez azért utánpótlás meccseken – ahol főként a játékosok szülei ülnek a lelátón – nem szokványos.
Igen, kommunikációban nagyon nagy a különbség, hiszen korábban csak az edzői instrukciókat és a játékostársakat hallottam a pályán. Már Mezőkövesdre is rengetegen eljöttek, de a BVSC-pályán a játékoskijáróból kimenet a nézőkkel teli szektor látványa fogadott, a szüleim is alig találtak helyet a lelátón. Soha nem fogom elfelejteni ezt a meccset! Nagyon élveztem a mérkőzést és az azt övező környezet minden mozzanatát.
Idegenbeli mérkőzésen debütáltál, mennyivel lenne másabb, ha a Bozsik Arénában, akár a következő fordulóban, a Gyirmót ellen is pályára léphetnél?
Játszottam és a lelátón is ültem már a Bozsikban, de amikor megláttam az előkészített öltözőt a kiakasztott mezemmel és a számommal...Már akkor is örültem. Aztán, amikor kimentünk melegíteni és megláttam a szurkolókat, az megint egy másik érzés volt. Ha netán lehetőséget ad Tomi bá, megpróbálom elengedni azt a nyomást, hogy több ezer ember nézi a megmozdulásaimat.
A közeg nyomásként hat rád, vagy inkább ’doppingol’?
A Mezőkövesd ellen még nyomást éreztem, Zuglóban viszont, amint beálltam, felszabadultnak éreztem magamat. Remélem, hogy a Gyirmót ellen is sikerül keretbe kerülnöm és akár pályára lépnem.
A mezedet megtartottad?
Két ember kérte, hogy adjam neki a mezemet, de úgy gondoltam, hogy az első meccsem után, 16 évesen nagyon nagyképű lenne, ha ’kidobnám’, úgyhogy visszakerült a szertárba.
Milyen nehéz átállni egy U17-es meccset követően és a felnőttek között bizonyítani? Miben érzed a legnagyobb különbséget?
Igazából felnőttről kellett átálljak az U17-re és utána vissza felnőttre, mert mostanában szinte nem is edzettem a korosztályommal. Az U17-es meccs első 10 percében meg kellett szokjam, hogy sokkal lassabban folyik a játék, mint a felnőttek között. Sokkal több időm van gondolkodni, míg a felnőttben egy átvételt követően már passzolni kell. Ezért az U17-ben is sokszor kapkodtam, mert ez rögzült be az elmúlt hetekben.
Milyen ambícióid vannak a jövőben?
Vannak távlati céljaim és olyanok is, amelyeket a közeljövőben szeretnék elérni. Szerettem volna minél előbb játékperceket kapni a felnőtt csapatban, ez meglepő módon egészen gyorsan sikerült, mindemellett pedig a korosztályos válogatottba szeretnék újra bekerülni. A távlati céljaim közt szerepel, hogy ki szeretném próbálni magamat külföldön egy minél nagyobb csapatban. Ennél tovább egyelőre nem szeretnék tekinteni 16 évesen.
Miskei Attila, akadémiánk szakmai vezetője:
„Az akadémiának világos elképzelése van arról, hogyan szeretné a játékosokat fejleszteni. Megvannak azok a játékosprofilok, amelyeket keresünk. Tudatos tervezés mentén karrierterveket kell felállítani a játékosaink elé. Lényegében két út van kijelölve a tulajdonos által. Az egyik, hogy az első csapat számára tudjunk játékosokat kinevelni, ez nagyon fontos a produktivitás, illetve saját magunk miatt is, mert ezek a fiatal, Honvéd-érzelmű játékosok adják a klubunk jövőjét. A másik lehetőség, hogy külföldre tudjunk fiatal játékosokat értékesíteni. Erik szülei kiváló sportolók voltak, ő maga pedig nagyon jó értékrendekkel nőtt fel. Nagy potenciál van benne, minden kollégámmal együtt a további fejlődését kell segítenünk.”


.jpg)

