Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kovács kiharcolta, Soltész belőtte

Kovács kiharcolta, Soltész belőtte

Klub

Megjelenés: 2021. 04. 09. 12:08Olvasási idő: 1 perc

Kölcsönfigyelő – játékosaink hozták össze az Ajka második gólját

Összesen 10 játékosunk szerepel a Merkantil Bank Ligában (plusz a kooperációban részt vevő labdarúgóink), így továbbra is kiemelt figyelemmel követjük a másodosztály történéseit, természetesen a mieinkre fókuszálva.

Cipf Dominik, Horváth Milán, Tömösvári Bálint (BFC-Siófok): zsinórban nyolcadik meccsén maradt nyeretlen a Siófok, de a Soroksár elleni gól nélküli döntetlennek így is örülhetett, hiszen a megszerzett ponttal a vonal fölött maradt. Cipf és Horváth végig pályán volt, Tömösvárit a 62. percben cserélték le.

Fazekas Lóránt, Tóth Péter (Békéscsaba 1912 Előre): 1–1-es döntetlent ért el a Békéscsaba a Csákvár ellen hazai pályán. Tóth kispados volt, Fazekas nem került keretbe.

Kovács Nikolasz, Soltész Dominik (FC Ajka): nagyszerűen tört be Kovács a tizenhatoson belülre, buktatásáért megítélt tizenegyest pedig Soltész értékesítette az Ajka–Szeged mérkőzésen az első félidő hajrájában. Előbbi játékos 90, utóbbi 65 percet játszott, azonban hiába vezetett két góllal is stratégiai partnercsapatunk, 2–2-re végződött az összecsapás.

Tóth-Gábor Kristóf (Kolorcity Kazincbarcika SC): hétvégi gólját követően a kezdőcsapatba került Tóth-Gábor, és végig is játszotta a Szentlőrinc elleni kiesési rangadót. Bár vezetett a KBSC, a meccs 1-1-es döntetlennel ért véget, így a Barcika maradt kieső helyen.

Májer Milán, Temesvári Attila (ETO FC Győr): a Haladás elleni találkozón szerezte meg az első sikerét Dobos Barnával az ETO (3–0). Temesvári 90, Májer 81 percet kapott, támadónk két gólpasszt is jegyzett, előbb pontosan tekert Priskin Tamás fejére, majd okosan bólintott Vankó Imre elé.

2021. 04. 09. 12:08Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub