Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Közel volt a pontszerzés – egygólos vereséggel indult a PSK

Közel volt a pontszerzés – egygólos vereséggel indult a PSK

Klub

Megjelenés: 2026. 04. 30. 00:40Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

U17-es csapatunk háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a Slavia Praha elleni mérkőzésen a Puskás-Suzuki Kupa nyitónapján.

A cseh Slavia Praha ellen kezdte meg szereplését U17-es együttesünk szerdán a 18. Puskás Suzuki Kupán Felcsúton. A mieinket tradicionálisan népes tábor kísérte el az akadémiáról, amely remek hangulatot teremtett.

Az első lehetőség a cseheké volt a második percben, de a távoli kísérlet elkerülte Czinki Dávid kapuját. A túloldalon egy labdaszerzés után jött az első kispesti ziccer, azonban Kovács centerezése után Érseket megelőzte védője, aki így nem tudta bebelsőzni a labdát a prágai ketrecbe. Szinte rögtön büntették a kékmezesek a kimaradt helyzetet, Masek kapott jó indítást a tizenhatoson belül, majd nagy erővel kiszorított szögből óriási gólt lőtt a rövidbe (1–0). A félidő utolsó harmadában érkezett a második cseh gól, az első szándékból előtt labdát még sikerült kirúgni, ám az ismétlésre hiába repült Czinki, Procházka megduplázta a hazai előnyt. A játékrész utolsó perceiben közel jártunk a szépítéshez, mindkétszer Bokor veszélyeztetett, előbb a bal oldalon kapott jó labdát, ám tekerését védte Suchy, majd egy szabadrúgás után fejelt kevéssel a kapu jobb oldala mellé.

A szünet után rögtön Czinki-bravúrral indult a félidő, nem sokkal később viszont a 33. percben növelték előnyüket a prágaiak, egy bal oldali akció után Masek fejezte be közelről az akciót (3–0), aki ezzel duplázott. A folytatásban még néhány veszélyes helyzetig eljutott a Slavia, de a következő gólt már mi jegyeztük: Csörgő bal oldali szabadrúgását Érsek fejelte a léc alá (3–1). Az 57. percben minimálisra csökkentettük hátrányunkat, Balaskó jobbról cselezett befelé, majd két cseh játékoson átfűzte magát és nagy erővel a rövidbe zúdított (3–2). A pontszerzés reményében még labdánk is volt a 3-3-hoz, de Balaskó beadása megpattanva végül az oldalsó kapufáról kifelé vágódott, majd a kontra után Czinki védett óriásit egy a harmadik gólhoz hasonlóan szépen lejátszott akció után.

U17-es együttesünk így egy remek második félidőt produkálva végül 3–2-es vereséggel kezdte a Puskás Suzuki Kupát.

A mieink a következő fordulóban a görög Panathinaikos ellen játszanak pénteken, szombaton pedig a tavalyi döntő "visszavágóján" a Juventus ellen zárják a csoportkört.

PUSKÁS SUZUKI KUPA 2026 - 1. FORDULÓ 

SLAVIA PRAHA–BUDAPEST HONVÉD 3–2 (2–0)

SLAVIA: O. Suchy - M. Suchy, Hlavaty, Procházka, Kozhushko, Ilincic, Cimpl, Belzík, Masek, Pancír, Reil.

HONVÉD: Czinki - Ferencz, Csörgő, Varga-Sós, Szanka, För, Érsek, Molnár, Kovács, Bokor. Vezetőedző: Petrók Viktor

Gól: Masek (12., 24.) Procházka (21.), illetve Érsek (46.), Balaskó (56.)

2026. 04. 30. 00:40Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub