Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Közös kispesti kötelék

Közös kispesti kötelék

Klub

Megjelenés: 2022. 09. 21. 21:09Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Hét fiatal tehetségünkkel is szerződést hosszabbítottunk

Az első osztályban jelenleg nálunk a legmagasabb a fiatalpercek száma, továbbá három játékosunk készül jelenleg az U21-es válogatottal (sőt, a korosztályos nemzeti csapat keretében szerepel kispesti kölcsönjátékos és korábbi akadémista is), és klubunk hosszú távon számít a Magyar Futball Akadémia tehetségeire. Ennek jegyében pedig hét, az első kerethez tartozó labdarúgónkkal (Bocskay Bertalan, Dúzs Gellért, Eördögh András, Keresztes Noel, Kerezsi Zalán, Kocsis Dominik, Szabó Alex) hosszabbítottunk szerződést.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy megújíthattuk azoknak a fiataloknak a szerződését, akik ebben a szezonban már az első csapat életében is fontos szerepet játszanak. Néhányan már a kezdő tizenegyben is megmutathatták a tudásukat, és arra számítunk, hogy az előttünk álló időszakban még többen követik majd őket – emelte ki Chris Docherty, a Budapest Honvéd FC sportigazgatója. – Az új szerződés egyrészt elismerése a fiatalok által elvégzett munkának, másrészt ez is jól mutatja, hogy számunkra fontos küldetés az ifjú tehetségek folyamatos fejlesztése. A szerződéshosszabbítás mellett arról se feledkezzünk meg, hogy a nyáron Szűcs Tamás a dán Köbenhavnhoz igazolt, ez pedig a többiek számára is motivációt jelenthet, hogy Kispesten, illetve a nemzetközi porondon is sikeres karrier állhat a fiatalok előtt.“

A most szerződést hosszabbító fiatalok közül mindenki volt már kerettag NB I-es meccsen, sőt a hét tehetségünk közül öten már debütáltak is az első osztályban, a most futó szezon nyolc bajnoki meccséből Bocskay Bertalan és Kocsis Dominik nyolc-nyolc, Szabó Alex öt, míg Kerezsi Zalán négy alkalommal lépett pályára.

2022. 09. 21. 21:09Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub