Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Közvetítjük a felkészülési mérkőzéseket

Közvetítjük a felkészülési mérkőzéseket

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 01. 11. 13:28Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A BVSC elleni találkozóra várjuk a szurkolóinkat

Nemcsak a felkészülést kezdte el a héten csapatunk, hanem már edzőmérkőzés is vár Csertői Aurél együttesére, amely szombaton a román első ligás UTA Arad gárdáját fogadja Kispesten.

A találkozónak a Bozsik Aréna ad otthont, egy héttel később pedig utánpótlásközpontunkban látjuk vendégül az Ajkát, mindkét találkozó zárt kapus, viszont mindkettőt közvetítjük a YouTube-csatornánkon!

A harmadik felkészülési meccsen az MTK vendégei leszünk a hazai klub tájékoztatása szerint a találkozó zárt kapus, de a kék-fehérek elleni összecsapást is közvetítjük. A januárt, a hónap utolsó hétvégéjén a BVSC elleni meccsel zárjuk, a találkozó helyszín a Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, a mérkőzésre várjuk a szurkolóinkat, aki pedig nem tudja a helyszínen megtekinteni a meccset, a YouTube-csatornánkon követheti azt.

A Budapest Honvéd tervezett felkészülési mérkőzései

Január 13., szombat, 13:00
Budapest Honvéd FC–FC UTA Arad (romániai)
Bozsik Aréna
Zárt kapus mérkőzés, a találkozót YouTube-csatornánkon közvetítjük

Január 20., szombat 11:30
Budapest Honvéd FC–FC Ajka
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Zárt kapus mérkőzés, a találkozót YouTube-csatornánkon közvetítjük

Január 24., szerda, 11:00
MTK Budapest FC–Budapest Honvéd FC
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
Zárt kapus mérkőzés, a találkozót YouTube-csatornánkon közvetítjük

Január 27-28.*
Budapest Honvéd FC–BVSC-Zugló
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, a mérkőzésre 
A mérkőzésre várjuk a szurkolóinkat, a találkozót YouTube-csatornánkon közvetítjük
*a pontos időpont később kerül kijelölésre

2024. 01. 11. 13:28Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub