Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Krajcsovics Ábel és Szabó Ákos is távozott

Krajcsovics Ábel és Szabó Ákos is távozott

Klub

Megjelenés: 2026. 01. 14. 12:58Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Előbbi Újpesten, utóbbi Szegeden folytatja pályafutását.

Noha a sportsajtót már napokkal ezelőtt bejárta a hír, hogy Krajcsovics Ábel távozik klubunktól, hivatalosan a mai naptól fogva nem tartozik kötelékünkbe.

Ábel Debrecenben született, 2019-ben a DVSC-t elhagyva a Honvéd akadémiáján folytatta pályafutását. Az U16-os korosztálytól kezdődően valamennyi csapatunkban szerepelt, 2023 januárjában pedig éppen az Újpest ellen mutatkozott be az NB I-ben. Minden sorozatot figyelembe véve összesen 34 tétmérkőzésen lépett pályára klubunk első csapatában (ebből három-három NBI-es és Magyar Kupa-találkozón játszott). A 2024-25-ös idényt még Kispesten kezdte, majd kölcsönben Zalaegerszegen folytatta pályafutását – a most futó idényben is a kék-fehérek színeiben futballozott. A ZTE a kölcsönt követően végleg megszerezte a játékjogát, majd tovább értékesítette őt az Újpestnek.

Krajcsovics mellett Szabó Ákos is távozik klubunktól. Ákos partnerklubunk, az Ikarus BSE együttesétől érkezett 2019-ben és U13-as korosztályunktól fogva lényegében kijárta az akadémiai ranglétrát, mielőtt a Tatabánya elleni bajnokin debütált az első csapatban. Védőnket szerettük volna marasztalni, de végül a több játéklehetőség reményében úgy döntött, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapatához igazol.

Ábelnek és Ákosnak sok sikert kívánunk további pályafutásához!

2026. 01. 14. 12:58Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub