Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kupadöntő lett a vége

Kupadöntő lett a vége

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

13 évvel ezelőtt is 0–0-ra végződött az elődöntő első felvonása

A Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzése az MTK ellen az Új Hidegkuti Stadionban gólnélküli döntetlent hozott, így a döntőbe jutás kérdése a visszavágón dől majd el. Hasonló helyzetre 13 évvel ezelőtt volt példa, azzal a különbséggel, hogy akkor a Vasast búcsúztató Budapest Honvéd volt a pályaválasztó, most viszont az MTK játszott otthon az első meccsen.

Bő tizenhárom évvel ezelőtt, 2007. április 18-án a Bozsik Stadionban fogadtuk a Vasast. Csapatunk helyzetekkel tarkított, kemény mérkőzésen gólnélküli döntetlent ért el a harcosan játszó piros-kékek ellen. Egy hét múlva az Illovszky-stadionban került sor a visszavágóra.

A találkozó első perceiben a Vasas lépett fel támadólag, ám ez a lendület nem tartott sokáig, csapatunk átvette a mérkőzés irányítását és a 18. percben Hercegfalvi és Bogdanovics remek összjátéka után a szerb támadó megszerezte a vezetést a Honvédnak. Hét perccel később Ivancsics jóvoltából már kétgólos volt a piros-feketék előnye. A félidő végén az egykori kispesti Németh Norbert révén a Vasas szépített. A második félidőben már nem esett több gól, így a Budapest Honvéd jutott a Magyar Kupa döntőjébe.

Supka Attila együttese a fináléban, hosszabbítás, majd a büntetőpárbaj után legyőzte a bajnok Debreceni VSC-t és története során hatodszor hódította el a Magyar Kupát.

Hasonló forgatókönyvvel most is elégedettek lennénk.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub