Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Küzdeni a továbbjutásért

Küzdeni a továbbjutásért

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 3 perc

Macdonald Niba és Mohamed Mezghrani is egyetért abban, semmi nem dőlt még el

„Nagyon nem volt egyszerű mérkőzés – sóhajtott fel Macdonald Niba az MTK elleni Magyar Kupa-elődöntő első összecsapása után, amely 0–0-s döntetlennel záródott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. – Az MTK nagyon jó csapat, megnyerték a másodosztályt és feljutottak az élvonalba, szóval ők sikerrel vették az idei szezont tulajdonképpen, és úgy is játszottak ezen a meccsen, mintha az már a döntő lenne.”

A stadion előterében álldogálva ekkor egy pillanatra megtorpant a beszélgetés, az utcáról beszűrődve ugyanis ismerős dallamok csendültek fel, kameruni védőnk szeme pedig fel is csillant a szurkolók hallatán.

„Jobb lenne, ha velünk lennének! Furcsa az üres lelátok előtt játszani” – szólalt meg Mohamed Mezghrani mosolyogva, aki, ha már arra járt, hogy barátja nyilatkozatát meghallgassa, örömmel csatlakozott a beszélgetésbe.

„Egyetértek Nibával – utalt vissza az előző mondatra a belga védőnk. – Két hónap kihagyás után nagyon nehéz volt fizikálisan ez a meccs. Kimondhatjuk, hogy az MTK jobban felkészült nálunk. Az okát nem tudom megmondani, talán jót tett nekik, hogy ők több felkészülési meccset játszottak az elmúlt időszakban. De végül is döntetlen lett, nem veszítettünk semmit, nyitva maradt a továbbjutás, úgyhogy a visszavágón javíthatunk. A következő edzésen le kell ülnünk a csapattal, közösen át kell beszélnünk, hogy mi az, ami nem működött és hogyan tudunk javítani.”

Macdonald Niba is hangsúlyozta, bár ismerős terepen játszott a csapat, mégiscsak az MTK hazai pályáját jelenti az Új Hidegkuti Stadion, eképpen idegenben pozitívumot jelent, hogy kapott gól nélkül zártuk a találkozót:

„Igyekeztünk egységet alkotni, együtt mozogni a védelemben, összedolgozni a támadásban. Ezen a meccsen talán jobbnak tűnt az MTK, de nekünk is voltak lehetőségeink, amivel megnyerhettük volna a találkozót. Ahogy Momo is mondta (így nevezik társai Mohamed Mezghranit), a legfontosabb, hogy még semmi sem dőlt el. A visszavágón bele kell adnunk mindent, száz százalékot kell nyújtanunk a továbbjutásért. Igazán küzdenünk kell érte, mintha már a döntőt jelentené az a meccs, hiszen bizonyos értelemben így is van.”

Ahogy közben tréningruhában sétáltak ki a játékosok az öltözőből, szóba kerültek az egészségügyi óvintézkedések is. Bár a mérkőzéseken részt vevő sportolók és szakemberek is folyamatos szűrés alatt állnak, elővigyázatosságból bizonyos korlátozások mellett kezdődhetett csak újra a futballélet.

„A regeneráció most kifejezetten fontos, hiszen heti kétszer lépünk pályára a következő időszakban, a járvány miatt viszont még nem használhatjuk például a szaunát, a jégfürdőt, zuhanyozni is otthon szoktunk – avatott be a részletekbe Mohamed Mezghrani. – Nyilván ez nagyon nehéz szituáció, de a mi felelősségünk, a mi érdekünk is, hogy megfelelően pihenjünk rá a következő feladatra. Igyekszünk kreatívak lenni, mi például Nibával veszünk jeget, otthon mindig beleöntjük a fürdőkádba, így regenerálódunk. “

A kreatív megoldásokat emlegetve mosolyogva bólogatott Macdonald Niba is, aki hozzátette, nem is olyan nagy ár ez azért, hogy újra pályára léphetnek.

„Nagyon hosszú ideje vártuk ezt a visszatérést és annak ellenére, hogy egy nehéz meccsen vagyunk túl, nagyon jó érzés volt újra tétmérkőzést játszani – osztotta meg velünk érzéseit kameruni védőnk. – Annak kifejezetten örülök, hogy sikerült sérülés nélkül végigjátszani ezt a kilencven percet, hálát adok ezért Istennek, mert ennyi kihagyás után ez is benne lehetett volna a pakliban.”

Miközben Macdonald Nibát egy másik interjúra szólította a kötelezettség, Mohamed Mezghranival szóba került a vallás is, s egy személyes élményt is megosztott ennek kapcsán. Épp a mérkőzés napján ért véget ugyanis a Ramadán hónapja, amely belga-algériai védőnk kultúrájában 30 napos böjtöt jelent a test és a lélek megtisztulásának eléréséért.

„Az én vallásom szerint egy hónapon át, napkeltétől napnyugtáig nem ehetünk, nem ihatunk semmit, ez egy úgymond egy megtisztulási folyamat – árulta el Mohamed Mezghrani. – Nem mondom, hogy könnyű időszak volt, de nagyon odafigyelek magamra ilyenkor. Otthon, Belgiumban van egy szakember, aki egyénre szabva összeállított nekem egy speciális étrendet a Ramadánra, hogy a lehető legjobb formában legyek ilyenkor is, napközben is kitartson az energiám. Nyilván egy élsportolónak különösen nehéz időszak ez, ha pedig valaki nem figyel oda magára, akkor egyben nagyon veszélyes is. Vannak olyan sportolók, akik éppen emiatt nem tartják a Ramadánt, erről mindenkinek szíve joga dönteni. Nekem nagyon fontos a vallás, fontosnak tartom, hogy tiszteljem és betartsam a hagyományainkat, úgy érzem, ilyenkor Isten még több energiát ad nekem a céljaim eléréséhez.”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub