Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lanzafame Eppel nyomában

Lanzafame Eppel nyomában

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

A Paks elleni idegenbeli mérkőzések története

A 2006–2007-es szezon mérföldkő volt a Paksi FC életében, ugyanis a gárda először lett a magyar élvonal tagja, a Budapest Honvéd pedig lassan tizenhárom éve, 2007. május 12-én volt előszőr a Paks FC vendége.

A nyitány kispesti sikert hozott, Igor Bogdanovics duplájával 2–1-re nyert a Honvéd. A következő összecsapásra három hónappal később került sor, ezúttal Abraham duplázott, a légióson kívül Hercegfalvi is betalált a paksi kapuba (3–0). 2008 őszén megszerezte első pontját a Paks (1–1), majd 2010 tavaszán az első győzelmét is elkönyvelhette (2–1). A visszavágás hamar, már tavasszal sikerült, Bojtor László góljával 1–0-ra nyertünk. 2013 őszén akadémistáink parádéztak, Vécsei Bálint duplájával és Vernes Richárd góljával csikócsapatunk 3–0-ra nyert. Az őszi találkozón Hidi Patrik szerezte a gólunkat, de az csak egy pontra volt elég (1–1).


A döntetlen egyébként slágereredmény a párosítás történetében, 2016-ban (1–1), 2017-ben (2–2) és 2018-ban (0–0) is született ilyen eredmény. Legutóbb 2019. augusztus 11-én a hazaiak nyertek 3–1-re, megszakítva a Honvéd négyéves veretlenségi sorozatát.


Mérleg

Az összesített és az idegenbeli is mérleg a Honvéd számára kedvezőbb. A 32 találkozón 14 kispesti, 5 paksi győzelem született, a döntetlenek száma feltűnően magas 13.

Az idegenbeli mérleg is egy picit mieink felé billen, 5 kispesti, 4 paksi győzelem mellett 6 döntetlent jegyezhettek fel a statisztikusok.


Góllövőlista

Az összesített góllövőlistát a jelenleg Belgiumban futballozó Eppel Márton vezeti 5 találattal. A második helyen hármas holtverseny alakult ki, a már visszavonult paksi Kiss Tamás, Böde Dániel és Davide Lanzafame között, valamennyien 4 gólt szereztek.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub