Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Látszik az igyekezet

Látszik az igyekezet

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Elégedett volt a látottakkal Pisont István az első megmérettetésen

Több mint kéthónapos kihagyás után lépett pályára újra a Budapest Honvéd, amely szombaton a DVTK együttesét fogadta zártkapus felkészülési mérkőzésen a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontjában. A 3–1-es hazai győzelemmel zárt találkozó után Pisont István megbízott vezetőedző pozitívan értékelte a pályán nyújtott teljesítményt.

„Először is köszönjük a Diósgyőrnek, hogy vállalták a mai játékot – kezdte a mérkőzés utáni értékelést Pisont István megbízott vezetőedző. – Szimpatikus, sportszerű meccset játszottunk, ahol mindkét csapat figyelt a másikra. Elégedett voltam a látottakkal, az eredménnyel mindenképpen. Hosszú idő után ez volt az első mérkőzésünk, úgyhogy természetesen vannak még olyan elemei a játéknak, amin javítanunk kell, látszik azonban az igyekezet a játékosokon. Voltak jó ritmusváltásaink, a második félidőben jók voltak a széleken való beadások, az érkezések kapcsán van némi hiányérzetem, de össze kell még csiszolódnunk. Örülök, hogy a fiatalok nagyon jó teljesítménnyel szálltak be a második félidőben, lehet rájuk számítani. Kétheti közös munka után elégedett lehetek.“

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub