Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Legyetek itt minden meccsen!

Legyetek itt minden meccsen!

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 02. 23. 18:07Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Különböző sportos kihívásokkal és pecsétgyűjtő játékkal várjuk a szurkolóinkat a tavaszi bajnokikon

Hat hazai mérkőzés vár még ránk 2024 tavaszán a Merkantil Bank Ligában, s ennek kapcsán a február végétől május végéig tartó időszakot felölő játékot szervezünk szurkolóink számára!

A sorozat a Siófok elleni, vasárnapi mérkőzéssel kezdődik, ahol a játékban résztvevők pontgyűjtő lapot kapnak, s aki az összes találkozón ott lesz, továbbá részt vesz a különböz sportos kihívásokban, az a pecsétek összegyűjtése után, a szezon végén honvédos ajándékkal gazdagodik.

Az első játéknapon vasárnap 12:00 órától várjuk a jelentkezőket a Lipták Grundon, ahol a résztvevők 13:45-ig tehetik próbára az ügyességüket, vagy éppen biztathatják egymást, de kabalafiguránkkal, Leóval is találkozhattok, miközben kicsiket és nagyokat szeretettel látunk a Honvéd Shopban és a Lipták Grund Pubban és számítunk a buzdításra a Bozsik Arénában is.

Ahogy a Süsü és A nagy ho-ho-horgász szerzője, Csukás István mondta, „Játszani legalább ketten kell, de inkább tízen, húszan, mert a közös játék a legnagyobb dolog az életben“, mi pedig bízunk benne, hogy minél többen vesztek részt a játéksorozatban és találkozunk veletek a tavaszi meccseinken is.

Emellett ne feledjétek (hogy akárcsak tavaly), idén tavasszal is ingyenes belépéssel várjuk a 14 éven aluliakat a hazai mérkőzéseinkre, a 0 forintos jegyet a pénztárainknál válthatjátok ki, vasárnap pedig nyereményjátékon is részt vehetnek a gyerekek.


2024. 02. 23. 18:07Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub