Az első idényét tölti a Budapest Honvéd női csapatában Kovács Alexandra, ahol azonnal a csapat legeredményesebb játékosává vált. Támadónk 20 góllal – az újpesti Katona Vandával és a nyíregyházi Urai Biankával együtt – vezeti a góllövőlistát, ami azért is különleges, mert a felnőttek között ez az első idénye NB-s szinten, mivel előtte „csak” a megyei bajnokságban szerepelt.
Mi az „ősélményed“ a labdarúgásról?
7-8 éves lehettem, amikor először ellátogattam a bátyám edzésére. Rendre elkísértük a szüleimmel és az egyik alkalommal feltűnt az edzőjének az érdeklődésem, akkor mondta anyukámnak, hogy legközelebb hozzanak nekem is felszerelést és álljak be. Ő eleinte ódzkodott ettől, mondván lány létemre, az idősebb fiúk között megsérülhetek, de végül meggyőztük, hogy nem lesz baj. Szerencsére nem is lett, így kezdődött a karrierem Pécelen, ahol felnőttem.
Az MTK-ban az első meccseden, mesterhármast szereztél az U15-ös bajnokságban, ahol végül csak két találkozón léptél pályára és mintegy nyolc éven keresztül nem szerepeltél tétmérkőzésen. Mi történt eben az időszakban?
Tartottam egy nagyobb szünetet. Tizennégy évesen kissé eltávolodtam a sportágtól, bevallom, sajnos nem voltam elég motivált és a középiskola miatt nem is nagyon fért bele az időmbe, hogy rendszeresen eljárjak az edzésekre. Azonban nem szakítottam örökre a focival, 2022-ben a Gyömrőhöz igazoltam, ahol bár nem voltam sok időt, mert a csapat feloszlott, viszont újjáéledt bennem a labdarúgás iránti vágy. Ezért klubot kerestem magamnak, csatlakoztam az Ócsához, majd jött a Honvéd megkeresése.
Az Ócsával játszottál két edzőmeccset februárban ellenünk, nem nehéz kitalálni, hogyan figyeltek fel rád…
Igen, a második párharc előtt Vass László, a csapat akkori edzője megvárt a lépcsőfordulóban és mondta, hogy nyáron nagy átalakuláson menne át a női szekció, aminek én is a részese lehetnék. Az első gondolatom az volt: ez mekkora dolog! Nem mindenkit szeretne magához csábítani a Budapest Honvéd, én pedig régóta vártam egy ilyen megkeresésre, hiszen hasonló lehetőségből nem sok adódik az életben. Azonban tudtam azt is, hogy a megyei bajnokságból az NB II-be igazolni óriási kihívás, ha vállalom, akkor nemcsak klubot, hanem életmódot is váltok.
Mesélj erről a váltásról!
Egy-másfél hónapig gondolkodtam, hogy mivel járna, ha ide igazolnék. Tudtam, hogy más felfogást követel meg tőlem a Honvéd, nem elég ha hetente csak kétszer-három edzek, mert akkor a megyei bajnokságban is maradhatok. Profivá akartam válni, közel kerülni a legmagasabb szinthez, ami a klub céljaival is azonos volt, így félelem nélkül, de tele izgatottsággal csatlakoztam a Honvédhoz.
Nehéz lehetett első és másodosztályú játékosok közé alacsonyabb osztályú tapasztalattal megérkezni. Kellett idő, mire elfogadtak?
Igen. Azt már az elején láttam, hogy a többiek ismerik egymást, hiszen találkoztak csapattársakként, vagy éppen ellenfelekként, míg Békési Gabriellával, akivel együtt érkeztem Ócsáról, elsőre kívülállók voltunk. Tudtam, hogy egy dologgal győzhetem meg őket arról, hogy helyem van közöttük, a teljesítményemmel.
Mikor jött el az áttörés?
A Bácska elleni bajnokin. Mesterötöst szereztem és először kaptam meg az edzőktől a mezőny legjobbjának járó díjat. Ez számomra az ősz legszebb pillanata, a lefújás után azt éreztem, hogy megérkeztem, végre mindenki láthatja, hogy mi van bennem!
A csapat teljesítményével mennyire vagy elégedett?
Úgy, hogy a többségnek a mostani az első idénye a Honvédnál és gyakorlatilag az alapoktól kezdtünk el építkezni, nagyon is. Rendre jól játszottunk, szinte az össze meccsünket gólokkal nyertük, a kupában bejutottunk a legjobb nyolc közé, sőt kétszer nyertünk a nagy rivális Újpest ellen is. Egyedül annyi hiányérzetem van, hogy nem mi vezetjük a tabellát, de tavasszal azért fogunk dolgozni, hogy a végén feljussunk az első osztályba!
Hogyan alakul a folytatás?
December 25-ig szünetet kaptunk, addig volt időnk kipihenni az elmúlt pár hónapot. Ezt követően két héten keresztül egyénileg készülünk, Erik Flámik erőnléti edzőtől mindenki kapott edzéstervet, majd január 8-án találkozik újra a csapat. Erőnléti felmérések várnak ránk, január 15-én pedig kezdődik a felkészülés. A bajnokság március közepén folytatódik és addig az edzések mellett több felkészülési mérkőzést is vívunk majd. Ami engem illet, szeretnék a bajnokság egyedüli gólkirálya lenni, s feljutni az első osztályba, hogy NB I-es játékos lehessek. Ha ott is jó teljesítményt nyújtok, akkor ki tudja, talán a válogatottnál is felfigyelhetnek rám!





