Szerdán Ajkán lép pályára a Budapest Honvéd FC, első csapatunk az NB II-es rivális otthonában vívja az első nyári felkészülési mérkőzését, amely egyben Bódog Tamás vezetőedző bemutatkozó meccse is lesz.
Nyolcadik napja tart a felkészülés, milyen volt az eddigi időszak?
Amit akartunk, azt el tudtuk végezni, sokat és jól edzettünk, jó érzés látni, hogy játékosok sokat és örömmel dolgoznak, végrehajtják azt, amit elterveztünk. Elégedettek vagyunk, és bízom benne, hogy a továbbiakban is így folytatjuk ezt a munkát, valamint az edzőtábor is eléri a célját. Össze leszünk zárva, több alkalommal, többet tudunk majd edzeni, meglesznek azok a lehetőségek, hogy például az estét videózással töltsük, ami szintén fontos egy új felfogás kialakításához. Tetszik a játékosok hozzáállása, jó úton haladunk.
Szerdán Ajkán kerül sor a nyári szezon első felkészülési mérkőzésére. Mit vársz a találkozótól, mit szeretnél viszontlátni a csapattól?
A felkészülés megtervezése során nem voltunk tekintettel erre a meccsre, a találkozó is a tervezett terhelés része. Egy-egy félidőt játszanak majd a játékosok, és vár rájuk még futómunka is. Az edzésmérkőzés persze azért más, mint az edzés, komolyan kell vennünk, de ennek ellenére nem veszünk vissza a terhelésből.
A múlt héten említetted, hogy össze kell csiszolódnia a stábnak, a játékosoknak, meg kell ismerni egymás elképzeléseit. Hogyan haladtok ezzel a folyamattal?
Rendben vagyunk, mind a két félnek kell alkalmazkodnia, ahogy a játékosok megpróbálják megismerni az edzői stábot, nekünk is idő kell, hogy megismerjük őket, megnézzük, hogyan reagálnak a különböző szituációkban, mire képesek. Ez eddig működik és kezd kialakulni egy harmonikus csapatszellem.
A BUDAPEST HONVÉD FC ELSŐ CSAPATÁNAK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
2020. július 22., szerda: FC Ajka–Budapest Honvéd FC, Ajka, 19:00
2020. július 25., szombat: Budapest Honvéd FC–MSK Zilina (szlovákiai), Győr, 19:00 – zárt kapuk mögött
2020. július 29., szerda: Budapest Honvéd FC–Balaton FC Siófok, Győr, 19:00 – zárt kapuk mögött
2020. augusztus 1., szombat: Budapest Honvéd FC–Paksi FC, Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 17:00 – zárt kapuk mögött





