Balaton. Nyár. Jó idő – mi kell még? Gondolhatnánk elsőre, csakhogy Tömösvári Bálint számára korántsem ez áll a fókuszban, a Budapest Honvéd támadója ugyanis második hete készül már az NB II-es Siófok játékosaként az előttünk álló szezonra.
„Az első benyomások nagyon pozitívak, szimpatikusak a társak, jó mentalitású, befogadó csapathoz érkeztem, családias a hangulat, az edzéseken viszont mindenki száz százalékon pörög – kezdte érdeklődésünkre Tömösvári Bálint, aki a következő szezont a Siófok kölcsönjátékosaként tölti, miközben újabb egy évvel hosszabbította meg a kispesti megállapodását. – Külön pozitívum, hogy a Honvéd és a Siófok kooperációs szerződést kötött, úgy érzem, minden adott ahhoz, hogy jól szerepeljünk. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem lesz könnyű, nagyon komoly mezőny jött össze most az NB II-ben.”
Lehetséges, hogy minden idők legkeményebb másodosztályú bajnoksága lesz az aktuális szezon, hiszen a húszcsapatos mezőnyben ott találjuk a Debrecent, a Vasast, a Nyíregyházát, a Szegedet, a Kaposvárt, a Békéscsabát, a Győrt, a Pécset, hogy csak a hagyományos futballfellegvárakat említsük. No meg ugye a Honvéddal kooperációs szerződést kötő Siófok és stratégiai partnerünk, az Ajka is a mezőny tagja.
„A Győrnél még le sem járt a kölcsönszerződésem, amikor Mihalecz István már hívott és felvázolta, hogy mire számíthatunk az előttünk álló szezonban, nagyon szimpatikusak voltak ezek a tervek – folytatta a Honvéddal 2017-ben bajnoki címet szerző Tömösvári Bálint. – Eljöttem Siófokra, megnéztem a csapatot, a körülményeket, és minden tetszett, a pályafutásom szempontjából ez volt a legjobb döntés számomra. Tavaly későn kerültem a Kaposvárhoz, nem akartam a csapatkereséssel járó huzavonát megismételni, ezúttal szerettem volna, hogy ott kezdjem a felkészülést, ahol a következő szezonban futballozok majd.”
Tömösvári Bálint az előző idényben előbb Kaposváron, majd Győrben szerepelt, s bár egyik félév sem tekinthető tökéletesnek (sőt), a 22 éves támadó vallja, minden okkal történik és mindenből lehet tanulni. Még akkor is, ha az adott szituációban nem tudja az ember, miért alakul így a sorsa, később viszont sokat profitálhat a tapasztalatokból. Nem véletlenül kerültek szóba persze a tapasztalatok, Tömösvári ugyanis az előző őszön mindössze öt percet játszott az NB I-ben – más kérdés, hogy amint becserélték, rá négy percre megszerezte első NB I-es gólját! – míg tavasszal Győrben a koronavírus húzta keresztül a számításait.
„Olyan dolgokból, olyan helyzetekből is lehet erőt meríteni, amelyekről nem is gondolná az ember, hogy a hasznára lehetnek – tette hozzá a Szolnokon nevelkedő, a Honvédhoz 2013-ban, 15 évesen érkező támadó. – Az elmúlt egy évben fizikailag és mentálisan is sokat erősödtem. Bár keveset játszhattam, rengeteg különmunkát végeztem, minden edzésen a maximumot nyújtottam, és ha azt nézzük, hogy megszereztem, az első NB I-es gólomat, akkor nem véletlenül dolgoztam ennyit. Ezzel együtt természetesen nem örülök, hogy kevés lehetőséghez jutottam, és olyan csapathoz szerettem volna szerződni, ahol jó eséllyel pályázom arra, hogy ha mindent beleadok, akkor stabil tagja lehetek az együttesnek.”
Nagy célokból pedig ezen túl sincs hiány, hiszen Tömösvári Bálint hangsúlyozta, mindenképpen a Siófok vezéregyénisége akar lenni, megmutatni mire képes, és úgy véli, ha a saját elvárásainak megfelel, akkor mások számára is bizonyítani fogja tudását. Kölcsönjátékosunk hozzátette, természetesen a csapat sikere a legfontosabb, támadóként azonban szeretné, ha az ő góljával, gólpasszával nyerne az együttes. Ráadásul mivel bombaerős NB II-es szezonnak nézünk elébe, így minden meccs jó értékmérő lesz a számára.
(fotó: Balaton FC Siófok)





