Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Meghatározó szerep

Meghatározó szerep

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Intenzív és változatos gyakorlásokkal kezdte el a nyári felkészülést a Honvéd

Noha a Budapest Honvéd azon két csapat egyike volt, amely számára a legkésőbb ért véget a szezon, az Európa-liga-szereplés miatt nem lehetett sokáig pihenni, összesen két és fél hét szünetet kaptak a játékosok – igaz, legyen mindig így, ha ez kupadöntőt és nemzetközi szereplést jelent! –, akik szerdán különböző felmérésekkel, csütörtöktől fogva pedig napi két gyakorlással vetették bele magukat a munkába.

„Már a legelső edzés is kemény volt, technikai és taktikai gyakorlatokat is végeztünk, főleg labdával, intenzív és változatos feladatokat kaptunk az új edzői stábtól – mondta Májer Milán, a Honvéd saját nevelésű tehetsége. – A folytatásban elkezdtük átvenni azokat a taktikai elemeket, amit a mester elvár tőlünk védekezésben és támadásban. A pénteki délelőtti gyakorlást kis túlzással az öltőzben, szóban is megtarthattuk volna, de természetesen a pályán volt a helyünk, lépésről lépésre vettük át a feladatokat, s ez a gyakorlás azért is volt lazább egy kicsit, mert az első napon keményen és Giuseppe Sannino mester elmondása szerint jól edzettünk, így itt kaptunk egy pici könnyítést. A taktikai feladatok, futások, különböző labdás gyakorlatok mellett a kapura lövések sem hiányoztak, szóval tényleg változatos edzéseink voltak eddig.”

A szakember egyébként is odafigyel a terhelésre, a tervek szerint napi két edzéssel készül a csapat az első időszakban, de ha Sannino mester azt látja a játékosokon, hogy fáradnak, akkor természetesen be lehet iktatni némi pihenőt. Persze azt is tegyük hozzá, a kerettagok a pihenőidőben sem engedték el teljesen magukat, a felkészülés előtti utolsó napokban mindenki elkezdett már mozogni.

A kerettagok egyébként az egész napjukat együtt töltik, a Honvéd utánpótlásközpontjában közös reggelivel indul a nap, a délelőtti edzést követően együtt ebédel a csapat, a délutáni gyakorlásig pedig a szobákban lehet pihenni, feltöltődni, majd az esti edzés után közös vacsorával zárul a nap. Ami Májer Milán szerint azért is hasznos, mert így egész nap csak a csapatra, a futballra kell koncentrálniuk, ami szintén segítheti a felkészülést.

„Természetesen szükség volt a pihenésre, de négy-öt nappal az újrakezdés előtt már futottam, nem akartam, hogy a nulláról kezdjem el az edzéseket, mintha mondjuk egy betegség utána kéne újra visszaépíteni magam – folytatta a 20. születésnapját majd az ausztriai edzőtáborban ünneplő támadó. – Danilo, Holender Filip és Tischler Patrik is távozott a csatárok közül, többen mondják, szurkolók és szakemberek is, hogy nekem kell átvennem Filip helyét, amire azt tudom mondani, mindent megteszek azért, hogy meghatározó támadója legyek a Honvédnak. Ehhez természetesen a lehetőségre is szükség van, az NB III-as csapatban már tudtam meghatározó szerepet beölteni, most jöhet a következő lépcsőfok. Úgy készülök, hogy ha lehetőséget kapok, akkor élni akarok és élni is tudok majd vele.”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub