Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mentalitás, hozzáállás, szív

Mentalitás, hozzáállás, szív

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Pisont István számára hatalmas boldogság, hogy edzőként is kupagyőztes lett Kispesten

„Pisont István a legnagyobb király" – ünnepelte a kupagyőztes szakvezetőt a Kispest-tábor a lefújás után, miután Pisont István nemcsak labdarúgóként, hanem edzőként is beírta magát a Honvéd történelmébe.


Ha csak a szezon újraindításától fogva nézzük, akkor két hét alatt Magyar Kupa-győztes lett a Budapest Honvéd, ami önmagában is nagy dolog, úgy meg főleg, ha megnézzük, hogy az MTK elleni meccstől indulva hová jutott el a társaság.

Rövid idő állt a rendelkezésünkre, de végül mindent helyretettünk, a játékosok is megértették, hogy mire van szükség és a kitűzött célokra fókuszáltak. Erre készültünk, hogy szervezetten futballozzunk a Mezőkövesd ellen, hogy mindenki odategye magát, hiszen a Magyar Kupán keresztül harcolhattuk ki a nemzetközi szereplést. A Honvéd számára mindig elvárás, hogy ott legyünk a legjobbak között és lehetőség szerint lépjünk ki a nemzetközi porondra. Hét mérkőzésünk van még hátra a bajnokságból, ott is szeretnénk minél jobban szerepelni. Következik az Újpest, a Fehérvár, a Mezőkövesd és a Ferencváros, rangadók, erős ellenfelek, ráadásul háromnaponta jönnek a meccsek, mintha a nemzetközi ritmust modelleznénk. Szeretnék gratulálni a játékosoknak, köszönöm a klubnak és a szurkolóknak, hogy ilyen sok segítséget kapunk.

Beszéltünk róla, hogy Komora Imre után te vagy a második, aki játékosként és edzőként is kupagyőzelemre vezette a Honvédot. Hogy élted meg a lefújás utáni pillanatokat?

Hatalmas boldogsággal. Számomra nagyon nagy öröm, hogy a Honvédot irányíthatom, hiszen itt indult el a játékoskarrierem, rengeteget köszönhetek a Honvédnak, energiát, szeretetet, megbecsülést, most pedig edzőként dolgozhatok Kispesten. Hálás vagyok ezért a lehetőségért a vezetőségnek. A kupagyőzelemmel egy pozitív folyamat indulhat el, bízom benne, hogy ennek lesz folytatása.

Milyen volt az ünneplés?

Szűk családi körben zajlott, hiszen itt voltak a testvéreim. Későn értem haza, pezsgővel koccintottunk, aztán már megy is tovább az élet. Csütörtöktől már az Újpestre kell készülni. Délelőtt találkoztam a srácokkal, volt egy regeneráló edzésünk, most is lehetett érezni rajtuk, hogy milyen jó közösséggé váltak. A csapat ereje pedig mindenkit húz magával, akár a fiatal Szendrei Norbertről van szó, akár a két rutinos védőnkről, Djordje Kamberről és Ivan Lovricról, akik sokadvirágzásukat élik. Mentalitás, hozzáállás, szív. Ez a döntő üzenete.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub