Biztos, hogy láthatunk tizenegyesesek a jövő pénteki Budapest Honvéd–Kisvárda bajnokin, bár azt még nem tudjuk, hogy a meccsen lőnek-e büntető a felek, az biztos, hogy a szünetben komoly dózisban részesülünk ebből a játékelemből, hiszen a találkozó félidejében lesz az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság fináléja!
„Az előző két hétvégén rendeztük meg a területi döntőket, a hat helyszínről a nevezők létszámának megfelelő számú versenyző jutott tovább, és így alakult ki a harminckettes döntő mezőnye az ország legjobb tizenegyesrúgói részvételével – tudtuk meg Kövesdi Gábortól, az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság főszervezőjétől. – Mindegyik selejtezőn, területi döntőn ott voltam, nagyon színvonalas küzdelem zajlott, van olyan versenyzőnk, aki közel ötven tizenegyesnél jár és még egyet sem hibázott el. Persze a Bozsik Aréna, a többezres közönség biztos más érzéseket vált ki a rúgókból, de biztos vagyok benne, hogy a fináléban is nagy csatát láthat majd a közönség.“
A legjobb 32 mezőnyére még vár a budapesti döntő, hiszen a Bozsik Arénában már csak a két legjobb tizenegyesrúgó léphet pályára. A 32-es fináléban 2-2 lövése van a versenyzőknek, döntetlen esetén pedig egy-egyet lőnek, ami nem dől el a párharc, míg a döntőben majd 5-5 tizenegyest végezhetnek el a játékosok, s amennyiben döntetlenre állnak, úgy a focimeccsek szétlövéséhez hasonlóan egy-egy rúgással folytatják, egészen eddig, amíg ki nem derül, hogy ki lesz Magyarország legjobb tizenegyesrúgója.
„A területi selejtezőkön a régiók legjobb kapusai védtek, és a döntőben is így lesz, fővédnökünk Király Gábor hozza a kapusokat, az ő egyre szűkülő listájáról kerülnek ki a legjobbak. A győztes egy millió forinttal lesz gazdagabb, és az első nyolc helyezett részesül pénzdíjban“ – tette hozzá Kövesdi Gábor.





