Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Minden sava-borsa

Minden sava-borsa

Klub

Megjelenés: 2021. 02. 05. 16:13Olvasási idő: 2 perc

A támadások befejezésében kell javulni Pisont István szerint

Egy győzelem és két döntetlen a Budapest Honvéd idei bajnoki mérlege, miután a hétközi fordulóban megosztoztunk a pontokon a Paks együttesével, hazai pályán. Bár Pisont István vezetőedzőnk szerint a szerdai találkozón voltak dicséretes momentumok, bőven akadt tanulsága a mérkőzésnek, amit a következő megméretésekre le kell vonnia a csapatnak, s tovább kell csiszolni az eredményesség érdekében.

„Nem törünk le, bár tudjuk, hogy nagyon sokat veszítettünk a Paks elleni döntetlennel, mert minden pontra szükségünk van – tekintett vissza a találkozóra a szakember. – A játékékunk jól nézett ki, nagyon jó mutatóink voltak a labdabirtoklást tekintve is, de a támadás-befejezéseknek a tudatosságán javítanunk kell, és ebben nagyon gyorsan kell előrelépnünk, hiszen mindennek a sava-borsa a gól. Ezt jól tudjuk, érezzük, és meg is vannak azok a játékosaink, akik képesek erre.”

A sűrű versenynaptárnak köszönhetően – szerda, szombat ritmusban váltják ugyanis egymást a bajnoki és kupameccsek – csak rövid idő áll rendelkezésre a következő kihívás előtt, hiszen szombaton már újabb bajnoki mérkőzést játszik a Honvéd, amely az OTP Bank Liga 20. fordulójában a Mezőkövesd otthonában lép pályára. Pisont István elárulta, a szoros menetrend miatt különösen nagy hangsúlyt fektetnek a regenerációra és a rehabilitációra, hiszen fittnek és frissnek kell maradniuk a játékosoknak a rájuk váró erőltetett menetben.

„A Mezőkövesdben egy nagyon erős ellenfelet érzek, megmutatták már az oroszlánkörmeiket több meccsen – mondta aktuális riválisunkról Pisont István. – Jó csapatnak tartom őket, de mi is szeretnénk helyt állni és eredményesek lenni. Egy masszív, jó játék az alapja mindennek. Nagyon szervezetten kell játszanunk, hiszen sok erőssége van az ellenfelünknek, jók a támadóik, határozottság és szervezettség jellemzi őket, ami sok ponthoz vezette a csapatot. Fel kell nőnünk a feladathoz, gólt, gólokat kell rúgjunk ahhoz, hogy meccset tudjunk nyerni, hiszen a célunk természetesen a minél jobb eredmény elérése.”

Nehéz mérkőzésre számít szombaton Pintér Attila, a Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője is, aki ugyancsak győzelmet vár csapatától.

„Ezúttal is nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a két csapatot mindössze 3 pont választja el a tabellán, igazi »hatpontos« rangadó vár ránk szombaton – mondta Pintér Attila. – Ellenfelünk jó játékerőt képvisel, alaposan fel kell készülnünk a mérkőzésre, ugyanis ellenfelünk sajátos rendszerben futballozik, nagyon fegyelmezetten és precízen játszanak, amivel minden együttes dolgát alaposan meg tudják nehezíteni. Nekünk is ez lesz a célunk szombaton, szeretnénk precízen és pontosan futballozni, mint minden mérkőzésen, ezúttal is a győzelem megszerzéséért lépünk pályára. Figyelnünk kell majd arra, hogy a támadás és a védekezés megfelelő egyensúlyban legyen, hiszen a gólszerzésre akkor lehet esélyünk, ha hatékony lesz a támadójátékunk. Nagy hangsúlyt fektetünk a frissítésre is, mivel ezen a héten két mérkőzés szerepel a programban.“

2021. 02. 05. 16:13Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub