Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindenki munkájára szükség van!

Mindenki munkájára szükség van!

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Nagyinterjút adott a Nemzeti Sportnak Mendelényi Dániel

A Nemzeti Sport szombati számában nagyinterjút közölt Mendelényi Dániellel, a Budapest Honvéd FC egyik tulajdonosával, aki társával, Bozó Zoltánnal együtt 2019. április 8-án lett a kispesti klub tulajdonosa.

– Gyorsan eltelt egy év?
– De még mennyire! Gyorsan is indult, ami kissé megnehezítette a feladatunkat, mert még véget sem ért az idény, amikor már el kellett kezdenünk építeni a csapatot az Európa-liga-selejtezőre. Rögvest belecsöppentünk a közepébe. Tizenegy-tizenkét játékost kellett igazolnunk, új szakmai stábot kellett kialakítanunk, de mire elérkeztünk a bajnokság rajtjához, már volt hat-hét sérültünk. Majd következett a craiovai „incidens” – igazságtalanul, a futballhoz cseppet sem méltó módon estünk ki a nemzetközi kupából. Ezt hatalmas csalódásként éltük meg, ugyanakkor hamar kedvező tapasztalatokra tettünk szert, mert azok után, ami velünk történt Romániában, hihetetlen módon zárt össze, illetőleg állt mellénk a magyar futballtársadalom. Felemelő volt. Ezt legalább annyira örömtelinek tartom, mint azt, hogy sikerült stabilizálni a klub helyzetét. Ma már mondhatom, a Honvéd a nyugat-európai profi klubok mintájára működik. Sőt azt is kijelenthetem, a hosszú távú működés immár biztosítva van.

Pietsch Tibor interjújában természetesen sok minden más is szóba került, mint Giuseppe Sannino távozása, Urbányi István érkezése és az ő feladatai, a Magyar Futball Akadémia szerepe, a szurkolók kiszolgálása, a Bozsik Stadion és az is, hogy milyen hatásai lehetnek a koronavírusnak a klub működésére.

A teljes interjút ITT olvashatjátok el.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub