Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindenkinek járt a lehetőség

Mindenkinek járt a lehetőség

Klub

Megjelenés: 2022. 08. 09. 14:43Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Kölcsönfigyelő – valamennyi kölcsönjátékosunk pályára lépett a hétvégi fordulóban

Horváth Milán (Mezőkövesdi Zsóry FC): A Kisvárda csapata ellen mutatkozott be a Mezőkövesd együttesében Horváth Milán. Fiatal játékosunk a 62. percben szállt be a mérkőzésbe, amelyet végül a tavalyi ezüstérmes nyert 4–2-re.

László Dávid (Szentlőrinc): Megszerezte első pontját a mostani szezonban a Szentlőrinc együttese, miután 3–3-as döntetlent játszott az MTK Budapest ellen. Kölcsönben szereplő szélsőnk 69 percet töltött a pályán a feljutási célokat szövögető fővárosi csapat ellen.

Megyeri Gábor (Kolorcity Kazincbarcika): A második forduló legtöbb gólt hozó mérkőzésén végig a kapuban állt Megyeri Gábor a Békéscsaba 1912 Előre elleni összecsapáson. A 6–1-es vereséget szenvedő Kazincbarcika az 51. percben került emberhátrányba, amit rendkívül hatékonyan használtak ki a lila-fehérek, ugyanis ekkor az állás még csak 1–1 volt.

Nyitrai Bence (BFC Siófok): A Siófok első fordulóban, hazai pályán elért 1–0-s győztes találkozót követően idegenben 1–0-s vereséget szenvedett a Csákvár csapata ellen. Nyitrai Bence a 74. percben szállt be, ám az eredményen nem tudott kozmetikázni.

2022. 08. 09. 14:43Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub