Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Módszertani mérés az akadémián

Módszertani mérés az akadémián

Klub

Megjelenés: 2023. 01. 11. 11:03Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A téli szünetet követően a cél a fiatalok legjobb formába hozása – fotókkal!

December második felében vonultak pihenőre az akadémistáink, akik az ünnepeket és a téli szünetet követően a héten tértek vissza Kispestre, ahol kezdetét vette a felkészülés, amelynek a fizikai felmérés is fontos része volt.

„A 2022/2023-as szezon őszi idénye december 16-án ért véget a Magyar Futball Akadémia labdarúgóinak a tanévvel egyetemben. A játékosok hazautaztak, hogy a családjukkal tölthessék a szünetet és kipihenhessék a szezon első félévének fáradalmait, hiszen komoly terhelést kaptak ebben az időszakban, fontos, hogy megfelelően tudjanak regenerálódni – foglalta össze az elmúlt időszakot Csapkó Zoltán, a Magyar Futball Akadémia operatív igazgatója. –  Természetesen ebben az időszakban sem engedtek le a játékosok, hiszen a szünet második felében az erőnléti edzők által kapott egyéni programot otthon kellett teljesíteniük és annak elvégzését igazolni kellett a kollégák felé. Ez fontos abból a szempontból, hogy optimális állapotban tudják elkezdeni a felkészülési időszakot. A játékosok már január 8-án vasárnap megkezdték az akadémiára való beköltözést, hiszen hétfőn elkezdődött a felkészülési időszak és folytatódott a tanév is. Az első héten az edzések mellett fizikai felmérések is várnak a gyerekekre, minden akadémiai korosztály részére tesztnapokat szervezünk, a többi napon pedig zajlanak az edzések.” 

A Magyar Futball Akadémia stábja a Labdarúgó Módszertani Központ által meghatározott protokollok mentén készít átfogó tesztet a játékosokról, Kasper István erőnléti edző és dr. Matlák János sporttudományos munkatárs felügyelete mentén.

„Korábban minden utánpótlásképző műhelynek voltak saját módszertani elvei, melyek alapján feltérképezték a játékosok állapotát, de most már módszertani központ útmutatása mellett, egységesen zajlik a munka, mi az eddig használt formátumot egészítettük ki és frissítettük az elvártak mentén – kezdte Kasper István. – Ez a komplex tesztsorozat átfogó képet ad egy-egy játékosról. A vizsgálatok végeztével képesek vagyunk meghatározni a srácok erősségeit és esetleges hiányosságait, tisztában leszünk a fizikai határaikkal, amivel a sérülésveszélyt is csökkenthetjük. A tesztelés végeztével korrekciós és erősítő programot kapnak a játékosok annak érdekében, hogy csökkenjen a sérülés veszélye, továbbá növekedjen a fizikai potenciál”.

Dr. Matlák János, a Magyar Futball Akadémia sporttudományos részlegvezetője elmondta, a tesztek során funkcionális mozgásminta szűrést, antropometriai felmérést, testösszetétel mérést, biomechanikai méréseket valamint a gyógytornászok segítségével mozgásszervi elemzést végeztek.

„Mindezek ahhoz szükségesek, hogy a játékosok említett profilozását el tudjuk végezni. Amint megvannak az eredmények, akkor a kiértékelés során összehasonlítjuk az adatbázisunkban korábban rögzítettekkel és így monitorozni tudjuk azt is, hogy az előző mérésekhez képest miként változtak a fiatalok értékei, ami a fejlődésükről ad információt “– foglalta össze Matlák János.


A fent taglalt mérések annak tükrében is fontosak, hogy megmutatják, milyen állapotban kezdik el a srácok a januári felkészülést. A bajnokság december közepéig tartott, s bár közel egy hónapja nem játszottak meccset az akadémisták, a munka természetesen nem állt meg.

„Másfél hét teljes pihenő járt mindenkinek, ami után futó és erősítő, izomzatot frissen tartó munkát kellett végezniük otthon. Az ilyen szünetek mentálisan és fizikai értelemben egyaránt szükségesek, hiszen fontos, hogy feltöltődjenek a játékosok, majd újult erővel folytassák a munkát” – zárta gondolatait Kasper István.

2023. 01. 11. 11:03Klub

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub