Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Motivált a folytatásra

Motivált a folytatásra

Klub

Megjelenés: 2023. 12. 29. 18:48Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

MFA-őszértékelő – Jakab Mátyásra két korosztályban és az U15-ös válogatottban is számítottak

A dobogó második fokán zárta U15-ös csapatunk a bajnokság őszi felét. A fiatalok 23 pontot gyűjtve mindössze egy egységgel maradtak le az első helyről, 11 forduló alatt a mezőnyben a legtöbb gólt szerezték (29) és a legkevesebbet kapták (6).  A 2009-es korosztály kapujában legtöbbször (hétszer) Jakab Mátyás állt, aki nemcsak a sajátjai között, hanem az U16-ban is szóhoz jutott, ahol három találkozón védett.

„Jól sikerült számomra a félszezon, sokat tudtam játszani, nem hátráltattak sérülések sem, aminek nagyon örültem, hiszen a nyári felkészülés előtt volt egy hosszabb kihagyásom – kezdte Jakab Mátyás. – Az edzőimtől pozitív visszajelzéseket kaptam, a hét lejátszott U15-ös bajnokiból hármat hoztam le kapott gól nélkül és mindössze egyszer kaptunk ki velem, így elégedett vagyok a teljesítményemmel!”

Bizony, sikeres időszak van 14 éves szegedi születésű kapusunk mögött, akire nemcsak a Honvédnál figyeltek fel, hanem Telkiben is, november végén Csehországba utazott az U15-ös válogatottal.

„Először kaptam meghívást a nemzeti csapatba, ez hatalmas elismerés és büszkeség nekem – folytatta Jakab Mátyás, aki 2021 nyara óta kollégistája a Magyar Futball Akadémiának. – A bemutatkozás még várat magára, de a következő összetartáson remélem ez sikerülni fog. A felkészülés alatt azért is dolgozom hogy készen álljak a következő meghívóra és az azzal járó felelősségre!”

Ami a csapatot illeti, az U15 két fordulóval a félév vége előtt még veretlenül vezette a Kiemelt csoportot, de két vereség miatt visszaesett a második helyre, azonban Jakab Mátyás nem félti magukat, az utolsó időszak szerinte csak még több motivációt adhat a folytatásra.

„Jó csapat vagyunk, ezt az is mutatja, hogy az első fordulóban 6–1-re vertük az MTK-t, amelyet mindig nagy siker legyőzni, hiszen kemény ellenfél, de az Illés Akadémia és a Kisvárda ellen is öt gólt rúgtunk – mondta kapusunk. – Az utolsó két fordulóban sajnos elfogytunk, a Zalaegerszeg ellen kifejezetten fájó volt, hogy kikaptunk, hiszen nyerni mentünk oda, mégis játékban nagyon gyengék voltunk. Előfordul, hogy hullámzó a teljesítményünk, a célunk, hogy kiegyensúlyozottabb formát hozzunk majd tavasszal. A szezont záró két bajnoki vereség arra sarkall minket, hogy tavasszal erősen indítsunk és visszaszerezzük a helyünket a dobogó csúcsán!”

Edzői értékelés
Bogdánfi Márton: „Nagyon jó nyári felkészülést sikerült végigcsinálni a csapattal, ahol sok nemzetközi mérkőzést játszottunk. Már ott lehetett látni, hogy egy jó mentalitású, dolgozni szerető csapatról van szó. A bajnokságot remekül kezdtük, több nagy győzelmet is arattunk. Kis hiányérzet, hogy a végére elfogyott a lendület és az utolsó két mérkőzésen nem tudtuk hozni azt a játékot, amit korábban megszoktunk. Sokat léptünk előre, sokat fejlődtek a srácok egyénileg és csapatszinten is, tavasszal sem lehet más célunk, minthogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőlük minden terén. Szeretném megköszönni a szülőknek a támogatást, a srácoknak és a velük foglalkozó összes kollégának a lelkiismeretes kemény munkával teli félévet. Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!”


Az U15 ősze számokban:

Bajnoki helyezés: 2.
Szerzett pontok: 
23 (11 mérkőzés, 7 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség)
Rúgott 
és kapok gólok száma: 29/6
Legeredm
ényesebb játékos: För Patrik (6)
Legtöbbször pályára lépő játékos: Csörgő Ádám, Ferencz Kende (11)
Legnagyobb győzelem: 
6–1 (MTK Budapest), 5–0 (Várda Labdarúgó Akadémia)

2023. 12. 29. 18:48Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia