Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nagy akarattal

Nagy akarattal

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 02. 19. 11:47Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Emberhátrányban őriztük meg a döntetlent Tiszakécskén

Csapatunk Bobál Gergely szöglet utáni fejesével ugyan megszerezte a vezetést, azonban a hazaiak négy perccel később egyenlítettek Szőr Levente találatával a Tiszakécske elleni 1–1-s döntetlenre végződő bajnoki mérkőzésen. Az 51. percben emberhátrányba kerültünk, de védelmünk Szabó Alex hathatós közreműkédésével megőrizte a döntetlent, így egy ponttal távozhattunk a Tisza-parti városból.

Megfogyatkozva tartottuk meg az egy pontot. Ebből a szempontból elégedettek lehetünk?
Az a bosszantó, hogy emberhátrányban, kilenc mezőnyjátékossal jobban játszottunk, mint az első félidőben tettük, amikor egyenlő létszámban voltunk. Persze ebben is látni kell a pozitívumot, hiszen a csapat erejét mutatja, hogy eggyel kevesebben nem kaptunk gólt és el tudtunk hozni egy pontot, azonban a hibákat is fel kell ismerni.

Mi az, ami hiányzott a szünet előtt, mégis megvolt a folytatásban?
A forgatások, amelyekre nagy hangsúlyt fektettünk a héten ültek, azonban veszélyes helyzetet, gyors támadást kevesebbet vezettünk sajnos. A második játékrészben változtatott a Tiszakécske, arra jól reagáltunk és kontrákból többször is eljutottunk a kapuig, sajnos azonban nem tudtunk gólt szerezni.

Mutatja a bajnokság erejét, hogy az alsóházi Tiszakécske ellen is keményen meg kell izzadni az eredményért?
Tudtuk, hogy egy jó csapat otthonába látogatunk, a saját bőrünkön is tapasztaljuk, az NB II-ben nincs könnyű meccs, meg kell szenvedni minden egyes pontért. Győzni jöttünk Tiszakécskére, ezért is nagyon fájó, hogy így alakult a meccs. Bár hét bajnoki mérkőzés óta veretlenek vagyunk, ami nagyon jó dolog, viszont nem tudtunk még kettőt nyerni egymás után. A Siófok ellen újra otthon játszhatunk, hazai pályán pedig egyetlen célunk van, a győzelem, amivel a Kispest-tábornak is meghálálhatnánk a támogatásukat. A szurkolóink mindenhova elkísérnek minket, ez az egy pont sem jött volna össze nélkülük.

2024. 02. 19. 11:47Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub