Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nagy gólt szerzett

Nagy gólt szerzett

Klub

Megjelenés: 2021. 04. 13. 20:18Olvasási idő: 1 perc

A forduló válogatottja – Nagy Dominik berúgta magát a legjobbak közé

A bennmaradásért folytatott harcban kulcsfontosságú három pontot szerzett a Budapest Honvéd vasárnap a Zalaegerszeg otthonában, ahol egygólos győzelmével sikerült egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutnia közvetlen riválisával szemben a bajnoki tabellán. Ebben pedig jelentős szerepet játszott a győztes találat szerzője, Nagy Dominik, aki a fordulót követően a csakfoci.hu álomcsapatába is bekerült. 

„Megszerezte első kispesti gólját a bajnokságban. A második félidő elején egy kipattanót követően vágta a hálóba a labdát, amely a három pont mellett könnyen lehet, hogy bennmaradást is ér a Honvéd számára” – méltatják szélsőnket.


Nemcsak Nagy Dominik érdemelte ki az elismerést, a forduló válogatottjának élére ugyanis Horváth Ferencet jelölte a szerkesztőség, aki „remekül megszervezte csapata játékát. A kevés helyzetet hozó mérkőzésen érezni lehetett, hogy aki betalált, az meg is szerezheti a rendkívül fontos három pontot. Ezúttal Nagy Dominik volt a Honvéd nyerőembere, amit a kispestiek vezetőedzője megjósolt a meccs előtt” – utalnak visszatekintőnkre, amelyben Nagy Dominik elárulta, Horváth Ferenc már a találkozó előtt megmondta neki, hogy ő dönti majd el a meccset a ZTE otthonában.

Az első kispesti bajnoki gólját szerző játékosunk pedig a Nemzeti Sport összeállításában is helyet követelt magának, ahol a forduló gólszerzőjének választották a zalaegerszegi szereplést követően. De a napilap válogatottjában is találunk kispesti játékost, hiszen a kapott gól nélkül megnyert vasárnapi rangadót követően Ivan Lovric bekerült a legjobbak közé. 


2021. 04. 13. 20:18Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub