Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nagy lépés a bajnoki cím felé – Videó!

Nagy lépés a bajnoki cím felé – Videó!

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

A hét meccse – 3–0-ra győzött a Honvéd a Videoton ellen

A legendás meccsek című rovatunkban már bemutattunk három emlékezetes összecsapást a kispesti klubtörténelem május 4–10. között játszott találkozóiból, most pedig jöhet a három után a ráadás: 27 éve, 1993. május 8-án, a Videotont fogadta a Honvéd.

A bajnoki címért folytatott küzdelemben három együttes, a Ferencváros, a Vác FC és a Kispest-Honvéd fej-fej mellett haladt. Öt fordulóval a vége előtt minden pontnak nagy jelentősége volt. A Kispest-Honvéd a Bozsik Stadionban fogadta a Videoton-Waltham FC-t. A riválisok közül a Ferencváros otthon lépett pályára a BVSC ellen, a Vác FC pedig Nyíregyházára utazott.

A Kispest óvatosan kezdett, a fehérváriak az első negyedórában többet kezdeményeztek, Bekő révén még egy kapufát is lőttek. Ezt követően a piros-feketék fokozatosan átvették az irányítást. A baloldalon futó támadások rendre zavarba hozták a Videoton védelmét, az egyik ilyen akció után, ha öngóllal is, de vezetést szerzett a kispesti együttes.

Az előny ellenére Martti Kuusela, a kispestiek edzője elégedetlen volt a csapat teljesítményével és a szünetben átszervezte csapatát. Csábit visszavitte söprögetőnek, Mártont pedig felvitte a középpályára. A finn mester húzása bejött, mert a második félidő elején Márton Gábor egy cselsorozat után lőtt kapura, a labda egy védő lábán irányt változtatott, de Illés Béla a gólvonal előtt még a hálóba tudta kotorni a labdát. A 74. percben Orosz Ferenc fejesgólja lezárta a meccset.

A Kispest-Honvéd magabiztos győzelmet aratott, ráadásul a riválisok botlottak, a Ferencváros pont nélkül maradt (BVSC 2–0-ra nyert), a váciak pedig csak egy ponttal tértek haza Nyíregyházáról (1–1). Pontvesztése ellenére a Vác vezette a tabellát egy ponttal megelőzve a Kispest-Honvédot, és kettővel az egy meccsel kevesebbet játszott Ferencvárost. A Kispest-Honvéd 13. bajnoki címe már látótávolságba került.


A Nemzeti Sport hasábjain a két vezetőedző hasonlóképpen értékelte a mérkőzést.

Martti Kuusela (KHFC): „Rúgtunk három gólt, de azt ki kell emelnem, hogy rengeteg lehetőséget elpuskáztunk.”

Hartyáni Gábor (Videoton): „Úgy érzem, egyáltalán nem vallottunk szégyent a Bozsik-stadionban. A Kispest-Honvéd nagyon agresszíven játszott, és kegyetlenül kihasználta védelmi megingásainkat. Ezért aztán megérdemelt a kispestiek győzelme.”


1993. MÁJUS 8., SZOMBAT, NBI, 25. FORDULÓ 

Kispest-HFC–Videoton-Waltham FC 3–0 (1–0) 

Bozsik Stadion, 5 000 néző, vezette: Puhl Sándor (Szilágyi Sándor, Kurmai Zoltán)

Gólszerzők: Varga (44. – öngól), Illés (51.), Orosz (74.)

KHFC: Tarlósi – Márton (Hamar, 76.) – Plókai, Szabados – Csábi, Pisont (Árki, 69.), Illés, Halmai, Duró – Orosz, Vincze.

Edző: Martti Kuusela

VIDEOTON: Mitring – Németh – Vadász, Molnár – Kuttor, Dubecz (Pálfi, 65.), Varga, Czéh, Bekő (Földes, 65.) – Horváth, Takács.

Edző: Hartyáni Gábor

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub