Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
NB I-es játékossal erősödik női csapatunk

NB I-es játékossal erősödik női csapatunk

Klub

Megjelenés: 2023. 06. 28. 14:42Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Angyal Petra a Kelenben és a PAFC-ban is szerepelt korábban

Az NB I-ből érkezik a női csapat első nyári igazolása, a 20 esztendős Angyal Petra a Kelen SC-től szerződik Kispestre, előző klubja, illetve a PAFC színeiben eddig nyolc első osztályú találkozón lépett pályára a Győrben nevelkedett labdarúgó.

„Édesapám és nagyapám is labdarugók voltak, miattuk szerettem meg a sportágat. Kiskoromban a futballban tudtam a leginkább kibontakozni, ebben találtam meg önmagamat, így nem volt kérdés, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben. Úgy érzem, hogy a Budapest Honvédnál minden adott arra, hogy a csapat elérje a kitűzött céljait, kimagaslóak a körülmények, továbbá tudom, hogy játékosként garantált itt a fejlődésem!” – mondta első nyári érkezőnk, Angyal Petra, akit további játékosok követhetnek majd, erről hamarosan beszámolunk.

2023. 06. 28. 14:42Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

A PMFC-t fogadjuk hétvégén a Bozsik Arénában

A PMFC-t fogadjuk hétvégén a Bozsik Arénában

Információk, érdekességek – minden, amit a PMFC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 02. | Női labdarúgás

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub