Öregfiúk csapatunk két hazai meccs után először játszott idegenben. A mérkőzés a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, a mieink támadtak, az ellenfél kontrákkal próbálkozott. A kispesti támadások kissé körülményesek, a zuglóiak viszont veszélyesek voltak. A hazaiak három alkalommal is gólt szerezhettek volna, de Edelényi bravúros védésekkel hárított, egyszer pedig a kapufa sietett a segítségére. A fordulatot a 29. perc hozta meg a Honvéd számára. A befelé cselező Trembulyákot öt méterre a kaputól buktatták, a büntetőt a sértett a bal sarokba lőtte, 0–1. A 33. percben Budovinszky került szóváltásba Füzi Krisztiánnal, a játékvezető a kispestinek felmutatott sárgalappal zárta le az ügyet. A 40. percben egy sajnálatos sérülés miatt állt a játék, a hazaiak kapusát le is kellett cserélni.
A második félidő elején könnyen egyenlíthettek volna a kék-sárgák. A zuglóiak 11-eshez jutottak, de Edelényi sokadik bravúrját bemutatva kiütötte a jobb sarokra tartó lövést. A Honvéd továbbra is irányította a játékot, gólhelyzeteink is megvoltak, de nem sikerült a kapuba találni. A 70. percben tulajdonképpen eldőlt a három pont sorsa, amikor Fülöp 15 méterről kilőtte a jobb sarkot, 0–2. Ezután már csak a gólkülönbség volt kérdéses. A végeredményt a 77. percben Trembulyák állította be, amikor 13 méterről laposan lőtt a zuglói kapuba.
A riválisok közül az MTK és a Ferencváros egyaránt nyert. A tabellát továbbra is a Honvéd vezeti 9 ponttal a 7 pontos Ferencváros és 6 pontos MTK előtt. Szeptember 20-án, hétfőn 19:30-kor a Ferencvárost fogadjuk a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.
ÖREGFIÚK, I. OSZTÁLY, 3. FORDULÓ
BVSC-Zugló–Honvéd BKE 0–3 (0–1)
BVSC Utánpótlás Centrum
V: Bereczki Miklós (ifj. Czakó T., Váradi E.)
A Honvéd gólszerzői: Trembulyák (29., 77.), Fülöp (70.)
Honvéd: Edelényi – Lukács (Plókai), Hungler, Budovinszky, Bábik – Tóth Cs., Lannert, Bárányos, Zana – Fülöp (Pisont), Trembulyák.




