Három hármas döntetlent játszottunk a bajnokság első mérkőzésén a Budafoki MTE otthonában, a találkozót követően így nyilatkozott vezetőedzőnk, Csertői Aurél.
„Nehéz értékelni, mert úgy gondolom, hogy kézben tartottuk a mérkőzést, az első félidőben lehetősége sem volt az ellenfelünknek, miközben meg megszereztük a vezetést. Sajnos a második félidőben gyermeteg gólokat kaptuk, egyéni hibák tömkelegét követtük el, szó sem volt arról, hogy lefociztak volna minket, sőt helyenként még mi játszottunk jobban. Nem érett a csapat arra, hogy rutinból lehozzunk egy ilyen meccset, nem szabad hagyni, hogy kétszer is egyenlítsen az ellenfél. Az pozitívum, hogy az utolsó húsz percben mindent megtettünk azért, hogy legalább az egy pontot megszerezzük, a helyzeteink megvoltak, de a szerencse is kellet az egyenlítéshez. Ha nagyobb célokat szeretnénk elérni, akkor ilyen gólokat nem lehet kapni. A meccs egészét tekintve viszont bőven rászolgáltunk arra, hogy pontot szerezzünk.“





