Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nemzetközi tesztmérkőzés – Bosnyák ellenféllel játszunk a válogatott szünetben

Nemzetközi tesztmérkőzés – Bosnyák ellenféllel játszunk a válogatott szünetben

Klub

Megjelenés: 2025. 10. 10. 13:51Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A Radnik Bijeljina elleni találkozót élőben közvetítjük YouTube-csatornánkon.

Az októberi válogatott szünetben sem maradunk felkészülési mérkőzés nélkül, ezúttal hazai környezetben látjuk vendégül a bosnyák élvonal 5. helyén álló Radnik Bijeljinát.

A kék-fehérek tíz bajnoki mérkőzést játszottak eddig ebben a szezonban, melyből 3 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség a mérlegük, a hétvégén pedig a harmadik helyen álló Zeljeznicar 1–0-s legyőzését ünnepelhették. A klub történetének legnagyobb sikere 2016-ra datálódik, amikor elhódították a Bosnyák Kupát. A Radnik Bijeljina eddig négyszer lett bajnok hazája másodosztályában, az idei sorozat a második idényük a legjobbak között, a múlt szezonban a 8. helyen végeztek a 12 csapatos élvonalban. A legtöbb gólt eddig a szerb légiós, Luka Cumic szerezte, aki háromszor vette be az ellenfelek kapuját. A csapatot a bosnyák Dusko Vranesevic irányítja, aki áprilisban vette át az együttest, mérlege 20 mérkőzés alatt 7 győzelem, 7 döntetlen és 6 vereség.

Bosznia-Hercegovina függetlenedése előtt többször is találkoztunk bosnyák csapattal nemzetközi kupamérkőzésen, 1966-ban két 1–0-s vereséget szenvedtünk a Zeljeznicartól, két évvel később ismét a Közép Európai Kupában ezúttal a Celik Zenica volt az ellenfél, mindkét gárda 3–0-ra nyerte hazai mérkőzését, majd 1983-ban a Sloboda Tuzla ellen egy 2–2-es döntetlent 1–0-s vereség követett.

Az utolsó 5 mérkőzésünk délszláv együttes ellen: 

2024/25: Jedinstvo Bijelo Polje (montenegrói)--Honvéd 1–0

2022/23: Javor (szerb) – Honvéd 4–1 (gólszerzőnk: Kerezsi)

2022/23: Kolubara (szerb) – Honvéd 0–1 (gólszerzőnk: Domingues)

2022/23: Rijeka (horvát) – Honvéd 2–0

2022/23: Rijeka (horvát) – Honvéd 1–1 (Gólszerzőnk: Krajcsovics)

A mérkőzést október 11-én, szombaton zárt kapuk mögött rendezik a Budapest Honvéd Akadémián, a mérkőzést YouTube-csatornánkon élőben közvetítjük.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 2025/26

Október 11. (szombat) 12:00

BUDAPEST HONVÉD FC–FK RADNIK BIJELJINA

Budapest, Budapest Honvéd Akadémia (zárt kapus) – élő közvetítés a Budapest Honvéd FC YouTube-csatornáján

2025. 10. 10. 13:51Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub