Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nemzetközi tornán szerepeltünk Hollandiában

Nemzetközi tornán szerepeltünk Hollandiában

Klub

Megjelenés: 2025. 06. 19. 16:59Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Az U12-es csapatunk nívós nemzetközi tornán lett bronzérmes Hollandiában.

Takács Richárd értékelése:

"A múlt hétvégén Hollandiában vettünk részt egy rangos nemzetközi tornán, ahol az itthoni bajnokság háromnegyed pályás, 8+1-es mérkőzései után immár nagypályán, 10+1-es felállásban próbálhattuk ki magunkat. A torna különlegessége volt, hogy nemcsak hazai topcsapatokkal, hanem több európai ország képviselőivel is összemérhettük erőnket.

A kétnapos rendezvény során holland, cseh, finn és walesi csapatokkal játszottunk, így változatos stílusú, de egytől egyig magas színvonalat képviselő ellenfelek ellen léptünk pályára. Csapatunk minden mérkőzésen kiélezett küzdelmet vívott, a közel 240 perc játékidő pedig rendkívül értékes tapasztalatokat jelentett játékosaink számára.

Külön öröm volt látni, hogy a gyerekek milyen gyorsan fel tudták venni a ritmust a nálunk magasabban jegyzett csapatokkal szemben. Talán a leglátványosabban ez a Feyenoord ellen mutatkozott meg, akik végül meg is nyerték a tornát. Bár az elején még szokatlan volt számunkra az intenzitás, hamar alkalmazkodtunk a körülményekhez, és két alkalommal is méltó ellenfelei tudtunk lenni az európai szinten is elismert akadémia korosztályos csapatának.

Az elért eredmények jól mutatják, hogy a pre-akadémiánkon olyan tehetségek bontogatják szárnyaikat, akikben komoly potenciál rejlik, és akik – megfelelő fejlődéssel – az akadémiai, illetve később a felnőtt szinten is maradandót alkothatnak. Természetesen hosszú és kihívásokkal teli út áll még előttük, és rengeteg munkára lesz szükség, de a képességek adottak – mi pedig hiszünk bennük, és abban, hogy minél többen kihozzák magukból a bennük rejlő lehetőségeket.

Végül szeretnénk megköszönni a szülők egész éves, töretlen támogatását, valamint azt, hogy Hollandiában is minden mérkőzésen hazai pályát teremtettek számunkra, és végig sportszerűen, lelkesedéssel buzdították a gyerekeket!"


Mérkőzések:
Budapest Honvéd FC - MFK Karvina 4:0 (Győzelem)

Gólszerzők: Várdai Csongor (2), Szilágyi Áron, Berki Tibor Benett

Budapest Honvéd FC - Feyenoord 1:2 (Vereség)

Gólszerző: Szilágyi Áron

Budapest Honvéd FC - SO Soest 2:0 (Győzelem)

Gólszerzők: Izing Dávid, Várdai Csongor

Budapest Honvéd FC-HJK Helsinki 1:0 (Győzelem)

Gólszerző: Várdai Csongor

Budapest Honvéd FC-Feyenoord 0:0 (Döntetlen)

Büntetőkkel: 1:3 - Vereség

Budapest Honvéd FC-Cardiff City 1:1 (Döntetlen)Gólszerző: Baji Bálint

Büntetőkkel: 4-2 - Győzelem

Játékosok: Babos Csanád, Berki Tibor Benett,Juhász Bence, Marsalla Norbert, Pál Benjámin, Szilágyi Áron, Baji Bálint, Borsodi Andor,Juhász Gergő, Márta Bence, Pályka Béla Olivér, Várdai Csongor, Balla Zalán, Izing Dávid, Krapfel Dominik, Nyerges Zoltán Bánk, Pándi Máté, Varga Olivér

2025. 06. 19. 16:59Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia