Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nemzetközi UP-mérleg: Egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség

Nemzetközi UP-mérleg: Egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség

Mérkőzések

Megjelenés: 2025. 08. 04. 15:49Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Nemzetközi felkészülési mérkőzésekkel alapoznak akadémiai csapataink az augusztus 30-i bajnoki szezonrajtra.

U19-es csapatunk a Maribor együttesét látta vendégül az Akadémián.

Budapest Honvéd FC U19–NK Maribor U19 (szlovén) 2–2 (1–1)

G: Szelényi (32)., Komlósi (57.).

Honvéd: Liziczay – Meskó Márk, Russnák Áron, Horváth Álmos, Rankó Viktor – Bogdán Martin, Petrók Viktor, Kobela Patrik – Ujváry Ferenc, Szelényi Márk, Kovács Erik.

Cserék: Tarjáni, Merkl, Csörgő, Joó, Balázs, Schön, Tasi, Komlósi.

Bogdánfi Márton, vezetőedző:

Taktikailag és fizikálisan is erős csapattal találkoztunk, ami nekünk kedvező volt arra, hogy a saját játékunkat gyakoroljuk. Az első félidőben a törekvésünk jó volt a játék fázisait tekintve, de sok technikai hiba csúszott a kivitelezésben. A védekezésben hosszúak voltunk, így a sorok között voltak üres területek, amiket jól kihasznált az ellenfél. Kevesebbet tudtuk birtokolni a labdát és a sok labdabirtoklás váltásba fizikálisan elfogytunk. A második félidőben ezeket a problémákat átbeszéltük és sokat tudtunk javulni a labdás és a labda elleni játékban is. Többet tudtuk birtokolni a labdát és nyomás alatt az ellenfél presszingjéből is rendre ki tudtuk hozni a labdát, mert bátran és kezdeményezően játszottunk. A dominanciánknak köszönhetően, többször az ellenfél mögé tudtunk kerülni és helyzeteket tudtunk kialakítani, ami gólokban is megmutatkozott. Az utolsó 20 percben okosan játszottunk, hiszen az ellenfél elfáradt. Ezt jól használtuk ki, mert kevés érintőből kreatívan fociztunk. Sajnos egy egyéni hibát követően az eredmény nem tükrözte a játék képét, de összességében nagyon hasznos mérkőzés volt a fejlődésünk szempontjából.

A legutóbbi szezonban bajnok U17-eseink szintén a Maribort fogadták, a szlovénok végül a jobb helyzetkihasználás miatt diadalmaskodtak az Akadémián.

Budapest Honvéd FC U17–NK Maribor U19 (szlovén) U17 1-2

G: Andrejszki (89.)

Petrók Viktor, vezetőedző:

Egy jó csapat ellen játszottunk egy jó mérkőzést. A labdás játékunk rendben volt, kivétel a befejezés fázis, a végjátékunkat rossz döntések, kivitelezések jellemezték. Az ellenfelet a presszingünkkel és a periódusonként hatékony labdás játékunkkal többször hibára tudtuk kényszeríteni, de nem tudtunk eredményesek lenni, ellenben a Maribor jól használta ki a lehetőségeit.

U16-osaink Topolyán vendégszerepeltek, ahol végül a kiállítás ellenére győztesen hagyták el a játékteret.

FK Topolya SC U16 (szerb)–Budapest Honvéd FC U16 2–3 (0–2)

G: Vérten (16. – büntetőből), Solymos (23., 52.).

Körtvélyesi István, vezetőedző:

Sajnos a megbeszéltek ellenére műfüvön játszottunk a TSC csapata ellen. A nagy meleg így komolyan rányomta a bélyeget a mérkőzés minőségére. Az első félidőben kifejezetten jó minőségben tudtunk játszani. Ellenfelünket könnyen bontottuk meg, de mélységi indulásainkból nem alakítottunk ki elég veszélyes helyzetet. Védekezésünk egyben volt és nehezen bontottak meg minket, ellenfelünk nem is tudott helyzetig eljutni ebben a részben. Sajnos a 35. percben indokolatlanul kiállították egyik játékosomat és megfogyatkoztunk, így váltani kellett. A második félidőben hamar 3–0-s előnybe kerültünk, sajnos itt változott a játék képe. Emelkedett az egyéni hibák mennyisége, és így sokszor nagyon rossz helyzetbe hoztuk egymást. Kapott góljaink ebből fakadtak, de szerencsére rövidzárlat után tudtunk váltani. A mérkőzés végén nagyobb előnybe is kerülhettünk volna, de a befejezések pontatlanok voltak. A mérkőzés hasznos volt, gyorsan kellett mindig váltani és alkalmazkodni, de megoldottuk. Gratulálok a csapatnak!

2025. 08. 04. 15:49Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia