Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nyolc év után ismét bajnoki a III. Kerület ellen

Nyolc év után ismét bajnoki a III. Kerület ellen

Klub

Megjelenés: 2025. 10. 17. 12:20Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Második csapatunk vasárnap 11 órától fogadja az óbudai alakulatot.

Amit a III. Kerületi TVE csapatáról tudni érdemes: 

Alapítva: 1887

Klubszínek: kék-fehér

Bajnoki helyezés: 5.

Mérleg: 5 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség

Megbízott vezetőedző: Györök Tamás

Legeredményesebb játékos: Wirth Dániel (7 gól)

Az óbudai csapat 2021-ben esett ki a másodosztályból, azóta az NB III-ban szerepel, az előző idényt a 6. helyen zárták az Észak-Nyugati csoportban. A rossz szezonrajt után Harmati Tamás munkáját a múlt héten megköszönték, megbízott vezetőedzőként Györök Tamás pedig győzelemre vezette a Gyula ellen a csapatot. Idegenben mindössze egyszer, Tiszaföldváron nyertek Wirth Dánielék a bajnokságban, azóta sorozatban négyszer maradtak nyeretlenek Óbudától távol.

A harmadosztályban eddig kétszer mérkőztünk meg a fővárosiakkal, a 2016-17-es szezonban 2-2-es döntetlent értünk el a Hévízi úton, góljainkat Tóth Henrik és Rózsahegyi Dominik szerezték, a visszavágó 2–0-s vendégsikert hozott.

A mérkőzést 11 órától élőben közvetítjük YouTube-csatornánkon.

NB III. DÉL-KELETI CSOPORT, 12. FORDULÓ

Október 19. (vasárnap) 11:00

BUDAPEST HONVÉD II.–III. KERÜLETI TVE

Budapest, Magyar Futball Akadémia

2025. 10. 17. 12:20Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat