Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Óbudai bajnokival indul a vasárnapi Honvéd-meccsmaraton

Óbudai bajnokival indul a vasárnapi Honvéd-meccsmaraton

Klub

Megjelenés: 2026. 05. 01. 02:10Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Második csapatunk a III. Kerületi TVE vendégeként lép pályára.

Igencsak sűrű lesz csapataink számára a május 3-a, hiszen NB III-as együttesünk mellett U17-es gárdánk a Puskás-Suzuki Kupán játszik helyosztót, majd 17 órától Feczkó Tamás tanítványai Szegeden lépnek pályára a feljutásért, női együttesünk pedig 19 órától a PMFC-t fogadja a Bozsik Arénában.

Az NB III Dél-Keleti csoportjának 27. fordulójában 13 órától a III. Kerület vendége lesz Kovács Gábor csapata, a kék-fehérek a 4. helyen állnak a pontvadászatban és egy 11 meccses veretlen szériát veszítettek el a múlt héten a Gyula elleni vereséggel.

Az óbudaiak 2021-es kiesésük óta szerepelnek a harmadik vonalban, idén először a Dél-Keleti csoportban. Hazai mérlege remek a Kerületnek, hiszen még a szezon elején szenvedték el első és egyelőre utolsó vereségüket otthon, összességében a harmadik legjobb a mutatójuk saját közönségük előtt. A csapatnál még ősszel edzőváltás történt, Harmati Tamástól Györök Tamás vette át a stafétát, aki a két csapat legutóbbi meccsén is irányíthatta a fővárosiakat, akkor 0–0-ra végzett Kispesten a két alakulat.

Amit a III. Kerületi TVE csapatáról tudni érdemes: 

Alapítva: 1887

Klubszínek: kék-fehér

Bajnoki helyezés: 4.

Mérleg: 14 győzelem, 7 döntetlen, 5 vereség

Vezetőedző: Györök Tamás

Legeredményesebb játékos: Wirth Dániel (15 gól)

Bajnokin eddig háromszor találkozott a két csapat, Óbudán tíz év után játszhatunk ismét, akkor négygólos döntetlennel zárult a találkozó.

Az eddigi három bajnokink a III. Kerületi TVE ellen: 

2025-26: Honvéd II.–III. Kerület 0–0

2016-17: Honvéd II. –III. Kerület 0–2

2016-17: III. Kerület–Honvéd II. 2–2 (Gólszerzőink: Tóth H., Rózsahegyi)

NB III. DÉL-KELETI CSOPORT, 27. FORDULÓ

Május 3. (vasárnap) 13:00

III. KERÜLETI TVE–BUDAPEST HONVÉD FC II. 

Budapest, III. Kerületi TVE Sporttelep

2026. 05. 01. 02:10Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub