Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Önbizalomnövelő találat

Önbizalomnövelő találat

Klub

Megjelenés: 2021. 10. 02. 16:07Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Zinédine Machach számára sokat jelentett, hogy első kispesti góljával nyerni tudott a csapat

Aki csak látta a Kisvárda elleni mérkőzés utolsó perceit, egy életre emlékszik majd arra a pillanatra, amikor a végjátékban megítélt szabadrúgáshoz odaáll – Batik Bence tanácsára – a Budapest Honvéd hatodik nyári igazolása, s egy laza mozdulattal a hosszú felsőbe tekerte a labdát. Zinédine Machach először szerzett gólt kispesti színekben, s az rögtön győzelmet ért a csapat számára, nem csoda, hogy bőven a lefújás után is táncolt még örömében.

„Nagyon-nagyon boldog vagyok! – kereste a szavakat hatalmas mosollyal arcán a 25 esztendős játékos. – Rengeteget jelent számomra ez a találat, és nemcsak az én szempontomból volt jelentős gól, de nagyon örülök, hogy eredményben is megmutatkozott a fontossága. Ez volt az első gólom a Honvédban, de remélem, hogy még sok követi majd!“


Machach a 74. percben, csereként szállt be a Kisvárda elleni találkozóba, s talán maga sem gondolta, amikor pályára lépett, hogy ilyen drámai módon zárul az összecsapás, s hogy végül az ő szabadrúgásának köszönhetően – amelyet utólag Horváth Ferenc elárult, hogy edzésen sem gyakorolt a középpályás – zsebeli be az újabb sikert a csapat. Nyerőemberünk elárulta, hogy az extázis közben is tudatos volt, hogy gólörömével a kedvenc játékosa, Cristiano Ronaldo előtt szeretett volna tisztelegni. 

„Nehéz mérkőzés volt, ugyanakkor egy hajtós, jó mérkőzés is – tért vissza a találkozóra Zinédine Machach. – Megküzdöttünk a három pontért. Nem kezdődött jól a meccs, de kiegyenlítettünk a hátrányból és végig hajtottunk, az utolsó métereken azonban nem jött ki a lépés ahhoz, hogy hamarabb eldöntsük a találkozót. Mentalitásban viszont óriási volt! Minden egyes játékos az utolsó pillanatig harcolt, ment előre, ami nagyon fontos és nagyon jó érzés volt átélni. Nem is beszélve arról az atmoszféráról, ami körülvette a csapatot hazai pályán. Még sok ilyen összecsapást szeretnék megnyerni a Honvéddal!“

Nyáron a Nápolytól érkezett kölcsönbe Zinédine Machach Kispestre, s elmondta, az itt töltött időszak alatt nagyon megkedvelte a várost, a klubot és természetesen a csapattársakat. A társak kapcsán pedig azt is elárulta, hogy gyorsan befogadták, sokat segítettek neki a beilleszkedésben, és rengeteg biztató szóval gratuláltak neki az első góljához, hisz tudják, hogy milyen fontos mérföldkövet jelent ez számára. Ez pedig középpályásunk önbizalmának is jót tesz, s egy extra motivációként is tekint rá a folytatást illetően.

„Most jön egy kis szünet a válogatott miatt, de ez ugyanolyan fontos időszak lesz számunkra, mint amikor tétmeccset játszunk, hiszen kemény munka vár ránk, hogy felkészüljünk a folytatásra – mondta Machach. – Magasra tettük a lécet, ami a céljainkat illeti, ehhez pedig sokat kell még dolgoznunk, hogy további pontokat és győzelmeket gyűjtsünk a bajnokságban.“

2021. 10. 02. 16:07Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub