Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Öregfiúk: Rangadón aratott kiütéses diadal

Öregfiúk: Rangadón aratott kiütéses diadal

Mérkőzések

Megjelenés: 2025. 10. 14. 13:05Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Hétgólos sikert arattak az Öregfiúk a Pénzügyőr-pályán.

Fontos mérkőzés várt a Honvéd BKE Öregfiúkra a Pénzügyőr Kőér utcai sporttelepén, hiszen a tabella harmadik helyén álló rivális ellen kellett bizonyítaniuk. A mieink azonban már az első perctől kezdve rendkívül magabiztos, fegyelmezett és ötletes játékkal rukkoltak elő.

A 13. percben született meg a vezetés: Lannert mértani pontossággal ívelt a kapu elé, ahol Tóth Csaba csukafejessel a hálóba bólintott – igazi klasszikus center-gól (1–0). A lendület nem tört meg, a 27. percben Fritz Attila a bal oldalról kilőtte a hosszú sarkot (2–0), majd hét perccel később szinte ugyanonnan, ugyanúgy ismét bevette a kaput (3–0). Magabiztos, megérdemelt előnnyel fordultunk.

A szünetben pályára lépett Andric és Kamber is, és a második félidő még látványosabbra sikerült. A Honvéd BKE támadójátéka szinte sakk-mattig játszotta le az akciókat és bontotta meg ezzel az ellenfél védelmét, az akciókban benne volt a rutin, a kreativitás és a játék öröme. Andric ismét főszereplő lett: mesterhármassal jelentkezett, leheletfinom megoldással és bombagóllal egyaránt megvillantotta tehetségét. A 71. percben Kamber is feliratkozott a góllövőlistára, megkoronázva a csapat fölényes teljesítményét. A végén 7–0 állt az eredményjelzőn – a rangadón esélyt sem adtunk a harmadik helyezettnek. Parádés játék, fegyelmezett védekezés és gálázó támadások jellemezték a találkozót.

ÖREGFIÚK I. OSZTÁLY, 6. FORDULÓ

Pénzügyőr SE–Honvéd BKE 0–7 (0–3)

Honvéd BKE: Komora – Lannert, Gálvölgyi (Máj, 41.), Lázár, Fritz, Bárányos (Csabankó, 67.), Tóth Cs. (Andric, 45.), Trembulyák (Kamber, 45.), Bábik, Zana (Plókai, 60.), Erdei (Kovács K., 60.). 

G: Tóth Cs. (13.), Fritz (27., 34.), Andric (53., 62., 78.), Kamber (71.).

Következő mérkőzés

Október 20., 19:30 – Honvéd BKE –Kelen SC

Helyszín: Budapest Honvéd Akadémia

2025. 10. 14. 13:05Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub