Számok
25
Herdi Prenga a Ferencváros ellen játszotta 25. bajnoki meccsét a Honvéd színeiben.
221
Az NB I 28. fordulójában az Újpest FC látogat a Bozsik Arénába. A két együttes 221. alkalommal méri össze erejét bajnoki mérkőzésen. A Budapest Honvéd egyébként a lila-fehérekkel játszotta a legtöbb mérkőzést az NB I-ben.
3017
A Budapest Honvéd az OTP Bank Liga 27. fordulójában játszotta 3017-ik bajnoki meccsét
A hét mondása
Kocsis Dominik nyilatkozata Eördögh Andrásról: „Andrissal együtt nőttünk fel az akadémián, sőt még akadémisták sem voltunk, de már akkor egy csapatban játszottunk, a régi Goldball-pályán, emlékszem, abban az időben műfüves, meg teremcipőnk volt. Az egyik legjobb barátom, nagyon örültem, amikor visszatért hozzánk a siófoki kölcsönjátékból. Szeretek vele együtt játszani, sőt, még az is nagy élmény, hogy minden nap mellette állhatok az akadémia előtti parkolóban."
Ez történt a héten (április 17–23.):
100 éve:
1923. április 22-én a Kispesti AC a Sárkány utcában 0-0-s döntetlent játszott a BTC ellen.
50 éve:
1973. április 21-én 4000 néző előtt a Diósgyőri VTK ellen lépett pályára a Bp. Honvéd, a diósgyőri meccs is gólnélküli döntetlent hozott.
25 éve:
A Kispest-HFC ifjúsági csapatai kettős győzelmet arattak a Vác ellen. Az A-korcsoport 4–2-re, a B-korcsoport 1–0-ra győzött a Téglaégető utcai pályán.
Születésnapok
Április 17.:
Ma 56 éves Urbányi István, aki négy alkalommal — 1988, 1990, 1995, 1998 — volt a klub játékosa, ez idő alatt 97 bajnoki mérkőzésen szerepelt a színeinkben, később pedig sportigazgatóként is dolgozott Kispesten.
Április 18.:
Negyvenhét évvel ezelőtt ezen a napon született Budovinszky Krisztián. A csupaszív védő 2003 és 2005, majd 2006 és 2007 között volt a Honvéd labdarúgója. 2004-ben NBI/B-bajnok, 2007-ben kupagyőztes lett a piros-feketékkel.
Április 20.:
Harmincnyolc évvel ezelőtt született Zana Norbert, aki 2007-ban tagja volt a Magyar Kupagyőztes kispesti együttesnek.
Április 21.:
– Ezen a napon ünnepli 34. születésnapját Debreceni András. A kispesti nevelésű védő bajnoki bronzérmesnek és kupagyőztesnek vallhatja magát, valamint tagja a volt az NB/B-s bajnokcsapatnak.
– Harmincegy évvel ezelőtt született a Magyar Futball Akadémián nevelkedett Baráth Botond, aki 2013-ban bronzérmet, majd 2017-ben bajnoki címet nyert a Honvéddal.
Április 23.:
Ötvenkét évvel ezelőtt született a felvidéki származású Nota Gyula, aki a 2000/2001-es szezonban védte a kispestiek kapuját. Nota Gyula fiatalon hunyt el, a kapust 37 éves korában megölték, gyilkosát azóta sem találták meg.
Elhunytak
Április 19.:
Tizenegy évvel ezelőtt hunyt el kapusunk, Garamvölgyi Ágoston, aki 1950-ben és 1952-ben bajnoki címet nyert a Honvéddal.
Április 21.:
Huszonhat éve halt meg Mészáros József, a Kispest labdarúgója, aki 1940 és 1948 között 203 bajnoki mérkőzésen 112 gólt szerzett a klub színeiben.
Csapataink eredményei:
OTP Bank Liga: Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd FC 3–0
NB III, Közép csoport: ESMTK–Budapest Honvéd II 1–0
U19: Budapest Honvéd-MFA–Újpest FC 1–1
U16: Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 2–2
U15: Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia-Haladás 2–1
U14: MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA 0-1
Női NB II, Keleti csoport : Budapest Honvéd FC–Monori SE 1–6





