Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Örül, hogy újra játszhatott

Örül, hogy újra játszhatott

Klub

Megjelenés: 2021. 04. 06. 18:15Olvasási idő: 1 perc

Az Újpest ellen tért vissza Eppel Márton

Közel négy hónap után játszhatott újra tétmeccset Eppel Márton, aki a Kisvárda ellen, tavaly decemberben elszenvedett bokasérüléséből felépülve a szombati, Újpesttel szembeni bajnokin húzhatta magára újra a kispesti kilences mezt.

„Örültem nagyon a visszatérésnek, fontos volt számomra, hogy a hosszú sérülésem után ismét pályán lehessek. A hosszabbítással együtt tizenöt percet töltöttem a pályán, boldog voltam, hogy ennyi időt játszhattam. Sokat számított, hogy érezzem, van már annyira jó a lábam, hogy futballozhatok, ez az önbizalmam szempontjából is fontos volt. Most van egy újabb teljes hetem az edzésekre, úgy érzem hétről hétre jobb és jobb lesz a formám, és egyre többet tudok majd játszani – mondta Eppel Márton, aki a csapat helyzetére is kitért. – Hat meccs van hátra, és egyáltalán nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy pillanatra is hátradőljünk. Mindenkinek éreznie kell ennek a fontosságát, és arra törekednie, hogy ebben az egy hónapban, ezen a hat meccsen olyan teljesítményt nyújtson, amely után fel sem vetődhet, hogy a Honvédnak bármi gondja is lehet a szezon végén. Legyen szó akár plusz munkáról, vagy bármiről, ami segíti a csapatot, azt meg kell tennünk, és az edzések mellett mentálisan is készen kell állnunk erre a hat mérkőzésre.”

2021. 04. 06. 18:15Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub