Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ötödik lett az Ajka

Ötödik lett az Ajka

Klub

Megjelenés: 2021. 05. 18. 19:21Olvasási idő: 1 perc

Kölcsönfigyelő – története egyik legjobb eredményét érte el stratégiai partnercsapatunk

Összesen 10 játékosunk szerepel a Merkantil Bank Ligában (plusz a kooperációban részt vevő labdarúgóink), így továbbra is kiemelt figyelemmel követjük a másodosztály történéseit, természetesen a mieinkre fókuszálva.

Cipf Dominik, Horváth Milán, Tömösvári Bálint (BFC-Siófok): 1–1-et ért el a Siófok a Szentlőrinc ellen hazai pályán, így végül a 13. helyen fejezte be a szezont. Cipf a 63., Tömösvári a 82. percben állt be csereként, Horváth kispados volt.

Fazekas Lóránt, Tóth Péter (Békéscsaba 1912 Előre): 4–0-s vereséget szenvedett a sérülésektől tizedelt Békéscsaba a Gyirmót ellen. Fazekas végigjátszotta a meccset, Tóth nem volt a keretben. Győzelmével a győri csapat feljutott az első osztályba, ne feledjük, ősszel ehhez Juhász Zsombor is hozzátette a magáét kispesti kölcsönjátékosként!

Kovács Nikolasz, Soltész Dominik (FC Ajka): ötödik helyen zárta a Merkantil Bank Ligát az Ajka, miután a záró fordulóban 1–0-ra kikapott hazai pályán a Nyíregyházától. Kovács 90 percet töltött a pályán, Soltész a lelátóról követte az összecsapást.

Tóth-Gábor Kristóf (Kolorcity Kazincbarcika SC): már az előző fordulóban biztossá vált a Kazincbarcika kiesése, így a becsületükért küzdöttek Tóth-Gáborék a Szeged elleni idegenbeli meccsen. A 2–0-s vereség alkalmával támadónk kezdőként 71 percet játszott.

Májer Milán, Temesvári Attila (ETO FC Győr): senki nem lehetett boldog az Illovszky Stadionban, az ETO 3–0-s vereséget szenvedett, a Vasas győzelme ellenére is maradt a másodosztályban. Temesvárit a 88 percben kellett lecserélni kisebb sérülés miatt, Májer a félidőben lépett pályára, becserélésével aktívabbá is vált a győri támadójáték.

2021. 05. 18. 19:21Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub